9 hozzászólás
"Ez nem nemi erőszak! Ez rablótámadás!" - jut eszembe Szomjas Roncsfilmjének egyik kulcsjelenete (a film egyik szerencsétlen karakterét ékszerlopás közben a háziasszony magára húzza dulakodás közben (persze a nő inkább szexelni szeretne, a rabló meg menekülni)) mikor a mai témáról írok.
Hasonlóan ingoványos talajra érkezett a New York-i Ellis Gallagher, amikor 2001-ben feladta addigi graffiti-fújós művészi tevékenységét (barátja halála után, akit elütött egy vonat akció közben)...és kitalált magának egy új kifejezési formát: az árnyékok kréta-rajzolását.
Az ingoványosság abból fakad, hogy a brooklyn-i rendőrség továbbra is úgy gondolja, ez bizony graffiti, és szépen bekasznizzák (ha el tudják kapni), ha alkot valamit.
Patthelyzet, hiszen az utca szintén az alkotás terepe... de úgy tűnik, ez inkább közmegegyezés kérdése.
Gallagher gerilla-krétarajzait elmossa az első eső, tehát nem hagynak maradandó nyomot, mint a klasszikus graffiti... egyszerűen csak figyelemfelkeltőek.
Az utcán sétálók rutinszerű szemlélődését akasztja meg, amikor a hétköznapi tárgyak árnyékát rajzolja körül: legyen az egy bringa, egy villanyoszlop vagy egy szemetes.
Urbánus vizuális művészete arra bíztat, hogy tartsunk szünetet, és párbeszédre sarkall újraértelmezett környezetünkkel.
(Kíváncsi vagyok, egy szemfüles reklámos mikor fedez fel a téma kibontásában egy jó kis gerilla-marketing lehetőséget)
Itt olvashattok egy interjút Ellis-szel... ez meg egy rövidke portréfilm magával a művésszel:
Árnyékkal manipuláló művészek korábbi posztokban itt meg itt.
Fotók innen, innen, innen, innen meg innen.
A blog szerzője: Kópis Benedek 