1 hozzászólás
1997. álmos nyara.
Randira érkezem... de túl korán.
Csendes kis park az V. kerület szívében, a nyírt gyep láttán kedvem lenne levenni a cipőmet, és meztelen lábujjaimmal beletúrni a zsenge fűbe.
Mégsem... mindjárt itt van.
Körülnézek inkább, aztán egy kis galéria kirakatánál megállok.
A polcon kis stampedlis poharak, emberarcú belsejükkel olyanok így együtt, mint egy kis titkos társaság, akik valami összeesküvésen törik a fejüket.
Ha italt töltenék beléjük, és meginnám, enyémek lennének a gondolataik....
Idáig jutok... ő megjött, és tovarobogtunk.
Később megtudom: Borkovics Péter poharai voltak.
Az 1971-ben, Salgótarjánban született üvegművész 95-ben fejezi be a Magyar Iparművészeti Főiskolát.
Mesterei: Bohus Zoltán, Buckó György, Gaál Endre, Horváth Márton, Vida Zsuzsa.
Azt olvasom Budapesten él, de ha minden igaz, mátranováki műhelyében alkot... ebben a festői szépségű kisközségben:
ott, ahol gyerekéveit töltötte.
Lehet ettől a tájtól elvonatkoztatni?
Én például soha nem fogom elfelejteni falun töltött nyaraimat: az illatos körtét és nyári almát, a belső szoba hűvösét, a gazban imitt-amott ugráló szöcskéket...
..és ha Péter kezdeti munkáit megnézzük, ezekben is benne van ez az atavisztikus természet-szeretet.
Organikus hajladozás, nyújtózás... nedves, harmatos csillogás... a fény élő, likvid felületet képez üvegtárgyain.
1998-tól, anyagkísérleteivel - eddigi gyakorlatával szemben - intenzíven avatkozik a forma kialakításába.
...és ha ilyen nagy váltás következik be egy művész tárgyaiban, akkor valaminek történnie kellett - gondolhatnánk... és igazából szerintem innentől izgalmas: a természet helyét átadva, belép maga az ember.
Aki bonyolult, aki érzelmekkelteli, érzékeny és titokzatos... és megvan: számomra a titok a kulcsszó.
A belső rétegekben, a rácspontok találkozásában, a kúp mélyén megbúvó titkok... amelyek csak belső látásunkkal mutatják meg lényegüket.
Zene mára Elasine hiperizgalmas hangfekvésű énekhangja a Vaporous c. számmal.
A blog szerzője: Kópis Benedek 