Ahol van pénz, ott minden jó ötlet kibontakoztatható... és jó alapja az élő mecenatúrának.
Az Egyesült Államokban jól nyomonkövethető módon van ez is, az is, aminek következtében például az üvegművészeti alkotások igen rangos helyet foglalnak el egy-egy múzeum, ill. műgyűjtő kollekciójában.
Mai poszt szereplője nemcsak hazájában, de az egész világon nagy elismerést vívott ki magának, és méltán nevezik a stúdióüveg atyjának.
Az 1910-ben, Pennsylvaniában született Dominick Labino művész volt, emellett feltaláló, és mérnök.
Közel 60, üveggel kapcsolatos szabadalmat jegyeztetett be, és hogy már most ellőjem a két legnagyobb spoiler-rakétámat: neki köszönheti a ma otthon alkotó művész-közösség, hogy saját kis kemencéjéből húzhatja ki a jobbnál jobb egyedi üvegtárgyait...és bekapcsolódva az űrkutatásba, Labino találta fel, azt a szigetelőanyagot, amellyel a Columbia, az Apollo, a Mercury, és a Gemini űrhajók testét is védték az űrutazás közben fellépő brutális hőingadozásoktól.
Labino szakmai élete az Ohió-i Clairtonben található üveggyárban indult, majd a következő 30 évet Toledóban, a Fiber Glass Corporation-nél töltötte, ahol a 1965-ös nyugdíjazásáig volt alelnök, és kutatási igazgató, 1975-ig kutatási tanácsadó. 1962-ben a Toledo Museum of Art-nál, Harvey Littleton keramikussal indították el az első üvegszemináriumot.
Emellett már szinte eltörpül az a tény, hogy alkotásai az Államok számos középületében, és a világ számos rangos múzeumaiban, és magángyűjteményeiben foglal el előkelő helyet.
Kutatómunkája során alkotásaiban a(z akkor) szokatlan(nak tűnő) színhatások alkalmazása volt egyik lényegi elem, melyet nagyban segített saját fejlesztésű kemencéje, ahol alacsonyabb hőmérsékleteken tudott olvasztott üveget előállítani.
1963-ban nyitott saját stúdiót (az ohiói Grand Rapids-ban), ahol a szabadkézi üvegmegmunkálás, az üvegfújás új és új módszereit, technikáit, eszközeit hozta létre, melynek köszönhetően ez a művészeti ág végleg búcsút mondhatott az üveggyáraktól.
1968-ban megjelenik könyve, a Visual Art in Glass, majd 1977-ben megkapta a Steuben Phoenix Award-öt.
Műveiben a színek összeolvasztásával ért el szokatlan és izgalmas hatásokat... mára már kultikussá váló alkotásai örök ihletet adnak a legtöbb üvegművésznek.
Érdekes momentum: 1973-ban a Boston Museum felkérte Labinot, hogy Benjamin Franklin üveg-armónikájának hat harangját restaurálja, majd kedvet kapva maga is készített egyet (igaz az eredeti elképzelést egy motorral továbbfejlesztve).
1987-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan dolgozott, alkotott... termékeny, színvonalas munkásságát a világban sok helyen megbecsült alkotásai, és Grand Rapids mellett felállított emléktáblája jelzi.
A blog szerzője: Kópis Benedek 