Lassan másfél éve írom ezt a blogot, és most egy olyan poszt következik, amit lehet, hogy már az elsők között kellet volna betenni...
...vagy nem is.
Talán kellett hozzá ez az eltelt idő, hogy az az olvasótábor, aki ide időnként vagy rendszeresen visszajár, kellő módon ráhangolódjon arra, amiről itt írogatok: az üvegre, mint egy-egy közlés/kinyilatkoztatás/élettapasztalat tárgyára/anyagára/csatornájára.
Nyílván minden egyes üveggel foglalkozó poszt egyben saját utazásom állomása is... behúzom, bevonzom magamhoz azokat az alkotókat, akik munkásságukkal számomra (is) értéket jelentő dolgokat tettek le az asztalra (és hálás vagyok a blognak, mint műfajnak, hogy teret enged az efféle ego-tripnek: nincsenek korlátok, melyek megszabnák, miről/hogyan írhatok)... egy nagy ösvény ez, melyen együtt bandukolunk, sokfelől érkezünk ide, és sokfelé megyünk tovább...
...de egy dolog összekapcsol bennünket: megbabonázott bennünket egy anyag, mely számtalan formájában segít artikulálni a fejünkben kavargó gondolatokat és a szívünkben gomolygó érzéseket.
Mai posztban - a teljesség igénye nélkül, hiszen sokan, sokféleképpen megtették már előttem is - Hefter László munkáiról írnék, és a végén majd újra büszkén, gondolkodás nélkül teszem ki a puremagyar taget.
1974-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskola üvegszakán, onnantól szabadfoglalkozású művész, tagja a Magyar Köztársaság Művészeti Szövetségének, a Magyar Üvegművészek Társaságának és a Restaurátor Kamarának.
Ha "csak" festett üvegablakait nézném, már akkor is azt írhatnám, hogy a szakma egyik "nagy öregje", de ha hozzávesszük restaurátori munkásságát, illetve azt, hogy számtalan kurzust levezényelve az ólmozott üvegablak-készítés technikájának, és az üvegfestés örökségének továbbadójaként tanára is (tegye fel a kezét, aki nála tanult :)
, valamint létrehozta Magyarország egyetlen üveggalériáját Pannonhalmán:
na, erre mondják ma azt, hogy "Respect, man!".
Talán kevesen tudják róla, de mielőtt egy nagy levegőt véve végképp az üveg mellett tette le a névjegyét (az iskolák befejezése után ez még majd 10 évet váratott magára) a 1976-ban, Győrben berendezett műhelyében először neonreklámokat tervezett, készített,
majd bekapcsolódott a Magyarországon akkor éledező alkotótelepi mozgalomba: sokágú, több ágazatot átfogó, alkalmazott és autonóm művészeti tevékenységet fejtett ki, amelyben az üveg csak mintegy periférikus szerepet kaphatott... de hogy mennyire nem passzív időszak volt ez üvegileg: nevéhez fűződik a Hotel Gellért főbejáratának öntött üvegcserép-előtetője, illetve a hozzá kapcsolódó kandelábersor.
Aztán jött a nagy badabumm: az 1984-es első nagy megbízás, a soproni Kazinczy Kollégiumban kivitelezett, 10 négyzetméteres Fénytornyok című üvegablak sor.
Akkor rálépett erre az útra, és azóta is azon lépked : no üvegszobrok, no üveg kisplasztikák...hű maradt a klasszikus gyökerű síküveghez, illetve az épületekhez kapcsolódó színes, illetve festett síküveg kompozíciókhoz: a soproni megbízás teljesítése óta napjainkig is csak és kizárólag színes, festett, ólmozott üvegablakokkal foglalkozik.
Igazi lokálpatrióta. Munkáit magánházakon kívül számtalan közintézményben ill. szakrális helyen megtaláljuk...(néhány szintén jelentős kivételtől eltekintve) javarészt Győr-Moson-Sopron megyében.
...és ha már így szóbakerült az egyházi vonal, essen szó restaurátori tevékenységéről is, hiszen egy olyan művészről beszélünk, aki köztudottan elkötelezett hívő is: a Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájának, kerengőjének, káptalantermének (XIX. századi, Storno-féle, illetve Benczúr Gyula festményei alapján 1899-ben Róth Miksa alkotta Vajk megkeresztelése és Szt. István felajánlja a koronát) üvegablakainak helyreállítása is Hefter László műhelyéhez kötődik,
ahogy a budapesti Mátyás-templom szentélyének - Székely Bertalan, Lotz Károly és Katzmann Ede 1878-ban készített - üvegablak sorozatának helyreállítása, vagy az egyik legnagyobb, háromszázhúsz négyzetméteres munkája, a budapesti Magyar Nemzeti Bank épülete Róth Miksa által készített üvegablak sorának restaurálására is.
Az évek alatt felgyűlt hatalmas szakmai tudás kellett mindehhez: hiszen a restaurációs-rekonstrukciós munka alapfeltétele a régi mesterek technikájának, anyagalkalmazásának széles körű ismerete, amely módszereket és eljárásokat a művész természetesen autonóm üvegművészeti munkásságában is alkalmaz: így születhetett és kerülhetett a régi korok műveivel kapcsolatot tartó, az üvegművészeti tradíciókat őrző, ámde kifejezéseik, formarendjük, vizuális nyelvezetük révén korszerű Hefter-munka az apátságba: Az Áttörés című.
És hogy milyen érzéseket keltenek bennem a művész alkotásai?
Saját érzéseim ezek: a hideg és meleg színek egymás mellé helyezése, ill. a geometriai formák, a brutál-markáns ólomadta vonalvezetés kontra organikus hajlatok, hullámok hihetetlen tanító-erőt sugároznak a fénybe ültetve.
Nincs nyugalmi pozíció, nem lehet megpihenni: művei arra kényszerítik a nézőt, hogy lássanak, ne csak nézzenek...hogy elgondolkodjanak, hogy hallgassák (ha kell, ha nem) azt a mondanivalót, ami csak benne, a nézőben csak most, csak akkor íródik.
És bizony erre nem mindenki képes. Ahogy a szólásra sem, és a befogadásra sem.
Kegyetlen kifejezés ez a kényszerítés szó, olyan érzés, mikor valaki megfogja a fejed, erővel odatartja a látnivaló elé, közben pedig a füledbe mondja: nézd, milyen az Élet.
Nézd, mennyi minden van benne... nézd, milyen gyönyörű és fájdalmas és felemelő és kevert és tiszta és nyugodt és hogy két állandó van benne: te és a változás.
"Égi és Földi találkozás" a győri Apor Vilmos Rk Iskola aula-szentélyében:
"Galaxis" - magánház:
"Színek-fények" - magánház:
"Évszakok" - magánház:
"Jusztícia" - a győri Ítélőtábla épületében:
"Fényfalak" - Budai vár:
Személyes kedvencem: "Oltárfények" - győri Szt. Anna otthon:
A blog szerzője: Kópis Benedek 
