Igen, a 80-as évek egyik közkedvelt házibuli-játékáról lesz szó, és ahogy időnként lenni szokott az ilyen régi dolgokkal: ez sem tűnt el... sőt, hihetetlen, de ma is játsszák.
 
Több módja is ismeretes, haladjunk korosztályonként szép sorban:
 
10-14 éves korig:
pizsi-parti, csaj-buli, akár egy órácskára szülői felügyelet nélkül hagyott (koedukált) házibuli (erre az alkalomra, sajátszoba ajtajára kitett "Belépni tilos!"-felirat ismerős?)... valahogy ez a generáció is kapott némi információt a játékról, de itt még nincsenek "meredek" dolgok:
 
a társaság tagjai kört formázva leülnek a padlóra, középre helyeznek fektetve egy üveget, majd valaki megpörgeti (ügyelve arra, hogy viszonylag középen maradjon, és senki lábához nem érjen), így akadálytalanul körbepördülhet az üveg.
 
Az üveg nyaka mutatja mindig a játék aktuális szereplőit, akik a következő akciókban vehetnek részt:
- akire az üveg szája mutat, annak kötelező válaszolni egy, a társaság által feltett kérdésre (nem kell nagy fantázia, hogy kitaláljuk miféle kérdések lehetnek ezek: néhány bemelegítő kérdés után, úgymint "melyik a kedvenc tantárgyad?", "hol nyaralnál a legszívesebben?" után jön a "kit utálsz a legjobban?", majd a főkérdések: "melyik fiú/lány tetszik?", illetve "kivel volt már puszi?"
 
- akire az üveg szája mutat két pörgetés után, azok puszit adnak egymásnak: ezzel a bekezdéssel nem szeretnék egyetlen olyan szülőt sem elborzasztani, akinek hasonló korú gyereke van, de ebben a korosztályban már igenis megjelenik két nagyon fontos momentum: "csók" fiú-lány és lány-lány között.
Nagy valószínűséggel még csak a soft-verzsön megy nekik, vagyis csak az ajkak érnek össze... de lényeges történés: sokan itt, így élik meg első csók(szexuális)-élményüket (amibe a lányok között a buli kedvéért belefér a lány-lány csók (a fiúk itt még nem tartanak ott, hogy egy másik srácot bevállaljanak, ahhoz még kell pár év, és némi alkohol) 
 
Természetesen ezek az események a következő napokra (sőt, ha szerelmek szövődnek általa, hosszabb távon is) bőven szolgáltatnak kellő kidumálnivalót... és nem egy felnőtt ember számolt már be arról, hogy hiába telt már el azóta 20-30 év, ma is emlékszik arra a pillanatra, amikor megtörtént.
 
14- éves kortól:
a játék alapja most is a megpördült üveg iránymutatása, de itt, ahogy haladunk a játékosok korosztályában egyre feljebb, bevállalósabb lesz mindenki.
- lightosabb verziójában 2 pörgetés után akikre az üveg szája mutat, azok megcsókolják egymást.
Miután a játék a buli végefelé szokott előkerülni, ekkorra már mindenkiben van némi alkohol (esetleg páran ekkorra már szívtak egy kis füvet), így kellően oldott a hangulat... a csók valódi, és a hecc kedvéért már nem csak a lányok vagányak, hanem a srácok is belemennek időnként (hol csak egy másik srác arcára nyomott puszi erejéig... hol igazi nyelves csókig)
-hard verzió (és ezért nem írtam felső korosztályt, mert még bővel előfordulhat a 20-as, 30-as korosztályban is): akire az üveg szája mutat, az levesz magáról egy ruhadarabot.
Meglepő, de ebben fiúk, lányok egyaránt bele szoktak menni... ha több jócsaj is van a társaságban, a fiúk nyomására addig megy, míg azok is eljutnak a kellő meztelenségig... de előfordul, hogy egy szégyenlősség-hiszti vet véget a játéknak .
 
Ha belegondolunk, tulajdonképpen egyik fenti dologban sincs semmi rendkívüli (természetesen azt leszámítva, hogy azért az a kívánatos, ha 18 éves kora előtt senki sem igyon alkoholt vagy szívjon füvet - de tudjuk, hogy a valóságban ez nem így van)... a fiatalok oldottan, saját korosztályának tagjai között tesz meg néhány kezdő lépést saját szexualitásának felfedezésében.
 
...de anyunak-apunak valószínűleg csak hónapokkal/évekkel később meséli majd csak el, mi is történt PONTOSAN azon a bulin :)
 
Neked van üvegpörgetős saját-élményed? Isrmersz a játékra más verziókat? 
 
(Folk és üveg 1., 2. és 3. rész)