Berlin.

Felnőtt fejjel mindig is vágytam oda.
Az idáig elérő vibrálás teszi inspirálóvá, és szerintem a mi nézőpontunkból az az első igazán komoly nagyváros Nyugat-Európa felé tekintve.
Természetesen az ott zajló művészeti élet is elég lenne ahhoz, hogy vonzó legyen, de nem mehetünk el amellett a tény mellett sem, hogy építészete éppúgy izgalmas.

Az a nagyváros, ahol a régi és az új szervesen, természetes módon nőtt össze, igaz, ott ennek (is) igen komoly hagyományai vannak.

Ha valaki turistaként látogat oda, üvegművészeti szempontból semmiképp ne hagyja ki a Nyugat-Berlin egyik jelképének tekintett Kaiser-Wilhelm-Gedächtniskirche csonka templomtornya (melyet tudatosan hagytak romos, szétbombázott állapotban,  emlékeztetve az utókort a II. Világháborúra) mellé, a 60-as években emelt új templomot (illetve a régi köré négy új épületből álló együttest).

Az 1891-95.-ben épült neoromán, ornamentális stílusú templom egyetlen, megmaradt tornya (amit a németek csak szúvasfognak ("die Hohle Zahn") neveznek) mellé 1959 és 1961 között építettek egy modern, nyolcszögletű központi csarnokot 1.000 ülőhellyel, egy hatszögletű, 53 méter magas vasbeton templomtornyot (és egy kis kápolnát).
(Tervezőjük Egon Eiermann)

A központi csarnok és a torony acélszerkezetét a chartres-i katedrális mintájára, Gabriel Loire mester álmodta meg, a maga névjegyévé tett kék színű üvegablakaival.

Kicsi vörös, zöld, némi sárga, és kék, sok-sok kék csillió árnyalataiban, meditatív hűvösséget árasztva.

A komplexum egésze 22.570 db üvegpanelt foglal magába.

A bejárattal szemközt találjuk az oltár felett lebegő Krisztus szobrot (tervezője Karl Hemmeter), amely egy speciális rézcink-ötvözetből, tombakból készült.

A borzalmas háború mementója és a város újjászületésének szimbólumai egy helyen...
... és van-e reménytelibb szín, mint a kék?

(Megközelítés: Breitscheidplatz ; S-Bahn: S5, S7, S75, S9, metró: U2, U9, busz: 100, 109, 110, 145, 149, 200, 204, 245, 249, Zoologischer Garten DB megállónál.
Belépőjegy: Nincs.)

(Loire más művei a blogon itt és itt)

Fotók innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen.

A szünet alatt sem volt teljes némaság a blog háza-táján, ezt részemről úgy hívják, internetfüggőség.
Úgy tisztességes hát, hogy az is lássa a megosztott cuccosokat, aki nem tagja a blog facebook-profiljának (ami soha nem késô, itt csatlakozhatsz, push the button).

Összefoglalásképp íme hát, egy miniválogatás:

Brad Kremer segítségével time lapse jártunk Japánban:

Hayaku: A Time Lapse Journey Through Japan from Brad Kremer on Vimeo.

Aztán Kojiro Toyoda (Japán) és Tara Woudenberg (Hollandia) üvegművészek egy közösen munkálkodó délutánjába pillanthattunk be egy portugál műhelyben.
(portugál nyelven az üveg úgy van, hogy vidro):

Vidro_Glass artists' afternoon from Takashi Sugimoto on Vimeo.

Volt már szó korábban olyan üvegtárgyakról (pl. itt és itt), amelyek hangszerként funkcionáltak, de Bohyun Yoon koreai művész valami egészen elképesztő koncepcióval állt elô.
A fejre helyezhető üvegsisakkal a bele helyezhető víz, ill. a kézzel okozott súrlódás miatt igazán egyedi élménnyé emelte az üveghangok érzékelését.

Glass Helmet Instrument from Bohyun yoon on Vimeo.

Aztán megcsodálhattunk egy elegáns, letisztult fém-üveg térelemet, amelyet Benno Schoberth és Robbin Brosterman tervezett:

Végül, de nem utolsó sorban megcsodálhattuk Emory Krall áttetsző fény origamiját, ami egy mozgó, színes display.
A koncepció lényege azt, hogy az ólomüveghez hasonló színes lemezek egymásra hajtogatásával - színes LED-ek alkalmazása helyett -, ezek különböző rétegei hozzák létre az egyes színárnyalatokat.