Jártam már pár házban és lakásban, de mondhatom, nincs még egy ilyen helység, ahol ennyire felszabadultan lehet játszadozni a fénnyel.

Tulajdonképpen ez is a szerepe, és nem hiába hívják ámerikában sunroom-nak.

Ömlik, zúdul, csordul a napfény az ember nyakába, ha kell, ha nem, és inkább kell!

2 részre oszhatjuk ezeket a ház-bővítményeket:

egy részüket kinézik a katalógusból, jönnek a emberek, és takkra összacsavarozzák, gyári ablakok, egyen-barbiház-ság, sajnos itt nem lehet egyénieskedni, kérsz-kapsz.

viszont másrészük később épül, hozzánő a házhoz: egy terasz egyszercsak tetőt kap, egy tornác csendes, szélvédett zuggá válik, és csakúgy, mint az ilyen házak legtöbbjének miliője, ez a sarok is egyéni hangulatot kap ... és mennyi lehetőséget is egyben!

Fontos szempont, hogy ablakaink inkább kiegészítsék, de semmiképp ne takarják az ablakon túli világot (ide ajánlott kombináció ha a minták háttréüvege javarész szintelen üveg), legyenek inkább "fűszerei" annak a nagy egésznek, ami aztán - szinte észrevétlenül - egyszercsak központi helységévé válhat otthonunknak.

(bár bizonyos kilátványokat meg épp' nem akarunk bámulni, akkor jöhet a sűrű (esetleg floreális) minta:

Itt isszuk meg a reggeli kávénkat...vendégestül itt ebédezünk.. itt bólintunk bele szunyókálás közben az olvasásba... vagy itt rendezzük be csöpp gyerekünk játszósarkát...

Ez a fénnyel való incselkedés zicher beváltja a hozzá fűzött reményeket: színes árnyat ad oda, ahol inkább sziesztázni szoktunk, és felüdíti a lelket a nehézléptű téli napok szürke álmosságában.

Miután bentről kifelé és kintről befeké nézve is markáns látványelemekkel van dolgunk, ne csodálkozzunk, ha vendégeink emlékeiben ez az emlékkép jobban megőrződik, mint bármelyik dizájnbútorunké.

De mi a helyzet az előszobával, a fürdőszobával és a lichthoffal?

Meg-ke-rül-he-tet-len.

(..és persze elnézést kérek a rajongóktól, hogy nem foglalkoztam vele korábban)

Nem mellékes természetesen, hogy Roxfort ablakai rogyásig vannak pakolva viktoriánus ólomüvegekkel, de igazából (eleddig) 2 jelenetet emelnék ki.

Az egyik Hápé - tinik fantáziáiban valószínűleg vissza-vissza térő - jelenete a prefektusi fürdőben, ami kulcsfontosságú a cselekmény szempontjából. A regényben (A tűz serlege) nem ólomüveg ablak díszíti a fürdőt, hanem egy aranykeretes, sellőt ábrázoló fetmény, de úgy tűnik a film látványtervezőinek sikerült átverniük egy brilliáns ötletet: ha ebben a világban mozognak a képekre festett figurák, miért ne mozoghatna az ólomüvegből kirakott hableány is? Nemcsak a figura (keze, haja, uszonya) mozog, hanem a háttreként szolgáló vízhullámok is..a kérdés már csak az, vajon mennyire lehet zavaró egy olyan fürdőben tisztálkodni, ahol egy izgő-mozgó sellőlány figyel :)

A másik Weasley-ék Odú-nak nevezett, vidéki romantikát idéző háza...és azok ablakai.

Feltételezésem szerint a minták kialakításában (is) az kapta a fő irányelvet, hogy szinte minden családtag szpészkadett és igazi egyéniség. Mugli-tárgy fetisiszta papa, másokat halálba szivató ikrek stb.... az ablakok mintáiból kitűnik, hogy a házat egy kissé kaotikus életvitelű, de szerethetően sokszínű, néhol a rendezttségre törekvő család lakja.

Töréstesztet is látunk a filmben: Ron baglya, Pulipinty levélkézbesítés közbeni kótyagos landolása sem képes berepeszteni az egyik ilyen ablakot :)