Immaculate collection:

Muránó másfél kilométerre terül el Velencétől északkeletre és 1291 óta a velencei üveggyártás központja.
Rájuk kifejezetten él az a mondás, hogy ha valaminek vége, az valaminek a kezdete is egyben: ui. abban a bizonyos évben kezdődött a sziget igazi fellendülése, amikor tűzveszélyességük miatt kitiltották az üvegfúvó műhelyeket Velencéből, és azok Muranóra költöztek.
 
A muránói üveg fénykorában (a XVI. században), 37 üveggyár volt a szigeteken. Az üveg, Velence kevés exportcikkének egyike volt, ezért az üvegkészítők bizonyos kiváltságokat élveztek, például a nemesség köréből nősülhettek, kardot hordhattak.... Ugyanakkor a mesterség fortélyai szigorúan őrzött ipari titkot képeztek, ezért az üvegfúvó mestereknek tilos volt elhagyniuk a Velencei Köztársaság területét. A gyártás titkát idegeneknek továbbadó üvegfúvó mestereket halálbüntetés fenyegette.
 
Már a XIV. században elkezdődött az üvegtermékek exportja, a sziget eleinte tükreinek és üveggyöngyeinek köszönhetően vált világhírűvé, később csatlakoztak ehhez a csillárok, amelyek igazán híressé tették a szigetet. 
Az évszázadok során az üveggyártásnak több különböző technológiája alakult ki. A legfontosabb üvegtípusok a kristályüveg, a zománcozott üveg (smalto), az aranycseppeket tartalmazó sötétzöld üveg, amit itt találtak fel (aventurin), a sokszínű üveg (millefiori), a tejüveg (lattimo), valamint a különféle drágakövek üvegből készült utánzatai.
 
Ma Muránó kézművesei még mindig alkalmazzák ezeket évszázados technikákat, és ettől a mérhetetlen szaktudástól válnak alkotásaik annyira mesterivé, és megkülönböztethetetlenné (mondd ki gyorsan, ha tudod :) (legyen szó csillárról, vázáról vagy ékszerekről).
Ma Muránó otthont ad a Museo Vetrariónak (vagyis egy Üvegmúzeumnak), ahol az üveggyártás technikáin, és üvegminták sokaságán keresztül mutatják be az üveg történetét az egyiptomi időktől napjainkig.
 
A muránói üveg készítése meglehetősen összetett folyamat.
Mivel ez ma is titok, kérem, mindenki csak saját felelősségre olvasson tovább...és vállalja, hogy ezentúl soha nem beszélhet senkivel erről a témáról...amint a posztot elolvasta, ügynökeink egyike felkeresi Önt, hogy az erről szóló titoktartási szerződést aláírassa Önnel...
 
A mesterség igazi fortélyai közé tartozik az, ahogy késleltetni tudják a folyékony üveg megszilárdulásának folyamatát (több nátriumoxid kerül hozzá adalékanyagként), ezáltal hosszabb időt hagyva a lágy üveg megformálására.
A különböző nátriumok hozzáadásával az átlátszóságot, salétrom és arzén segítségével pedig a buborék-képződést szabályozzák.
A merített üveg egy speciális muránói üveg-fajta, ahol jellemzően 2 rétegben történik a színezés, az első réteg után egy másikba mártják, amely felső réteg általában áttetsző.
A színek, technikák, anyagok és az eszközök (fogók, fújócsövek, üvegnyírók és más, bármelyik darabolós horrorfilmből ismert okosság) attól függően változnak, hogy az üvegkészítő-mester mit szeretne kihozni belőle.
 
Az üvegek legfontosabb márkái ma a világban szinte kivétel nélkül muránói cégek termékei: Venini, Barovier & Toso, Pauly, Seguso, és az 1866-ban alapított Pauly & C. 

 



 
Mi az összefüggés az autógumik, az útvonaltervező, egy fehér baba és a legcoolabbaknak járó étterem/hotel díj között?
 
Persze nem kell azonnal valami ordas összeesküvés-elméletet gyártani hozzá, haladjunk csak szép sorban...
és pattanjunk vissza 1888-ba, a Michelin megalapításának időpontjához: amikoris Édouard és André Michelin, Franciaország Auverge tartományának kis városkájában, Clermont-Ferrand-ban létrehozta a mára már a világ legnagyobb autógumiabroncs-gyártójává kinevezett céget.
 
Az elmúlt 120 év alatt aztán a cég szép lassan további minőségi dolgok mellett tette le a névjegyét: kiadott két útikalauz-sorozatot - ezzel is arra ösztönözve az autótulajdonosokat, hogy koptassák autóik gumijait -, a vörös Guides a szállodákra és éttermekre, a zöld Guides pedig a turizmusra vonatkozott, amely tudásbázisra épülve - a modern kori igényeknek megfelelően - szépen adta magát a GPS-szes digitális útvonaltervező. Profik..há nem? De.
 
A vörös Guides elismertségét neves és hétköznapi gasztro-kritikusainak köszönheti, akik "mátyáskirályi" rejtőzködéssel járják a világ éttermeit, szállodáit, egy saját szimbólumrendszert alkalmazva a listázott hotelekről és éttermekről, komfort, illetve árkategória szerint.
Az éttermeket az alábbi öt szempont alapján kategorizálják: az ételek minősége, a sütés-főzés és ízesítés tökéletessége, a konyha "személyisége", ár-érték arány, és a látogatások gyakorisága. A csillagokat a legjobb ételeket kínáló éttermek kapják meg, ahol valószínűleg az újító szakácsokat díjazzák, tehát a séfnek produkálnia kell valami sajátosan meglepőt.. A kalauz egy csillagot tol a kellemes úti kitérőt jelentő, kiváló fogásokkal büszkélkedő éttermeknek, két csillagot a kitűnő vendéglőknek, amelyekért érdemes egy hosszabb kitérőt tenni, és hármat az olyan rendkívüli helyeknek, melyek akár egy külön utazást is megérnek.
Tudtommal nálunk nincs még ilyen csillagos étterem. Vagy de?
 
De essen most már szó emberünkről: A vállalat szimbóluma Bibendum, (aka Bib a Michelin Man vagy Bibelobis, avagy egyszerűen a Michelin Man), amelyet 1898-ban készített egy O'Galop nevű francia művész (Marius Rossillon egy álneve), és a világ legöregebb védjegyei közül az egyik.
A Bibendum egy latin szó, ami durva, latinból fordításból azt jelenti, hogy "mert valakinek innia is kell"...ami kicsit a Berné-féle alkoholista-játszmák egyik jelmondata is lehetne akár...(persze lehet egyszerűen "Cheers"-nek is fordítani)
 
Az ötlet magától az egyik alapítótól származik, aki pár összerakott gumiabroncsból egy figurára flesselt...
 
..és napjainkban ez a figura tekint le ránk többedíziglen Londonban, a Fulham Road 81.sz. alatti Michelin ház ablakairól.
(A benne található Bibendum étteremről pár szó: állítólag az "új brit konyha" (muhaha) egyik zászlóshajója, amely nemcsak remek halételeiről nevezetes, hanem a fogások művészi tálalásáról is)
 
1911 januárjában itt nyitotta meg első állandó angliai főhadiszállását és gumiabroncsraktárát a francia anyacég, majd 1985-ben elköltözött onnan, átadva helyét az étteremnek és egyéb irodáknak.
Az épület - melynek stílusát elég nehéz meghatározni, bár időben a szecesszió végén vagyunk, és ennek lenyomata erősen érződik rajta, mégis erősebben art deco - tervezője François Espinasse (1880-1925), aki az eredeti épülethez 3 ólomüveg ablakot álmodott meg...
(1940-ben a lebombázás kockázata miatt kiszerelték, és farekeszekben biztonságos helyre szállították a 3 ablakot, és csak a háború után kerültek vissza a helyükre.)
 
...és mivel mással, mint a cég reklám-arcával, amint így-úgy-amúgy, de mozgásban van...
(Ugyanő mosolyog ránk kezében poharat tartva az épület fogadórészének padlóján is, mozaikból.)
 
Dinamikus ábrázolása láttán mit is lehetne mást mondani rá, mint azt, hogy cukiság :)
 
forrás:

http://en.wikipedia.org

 




süti beállítások módosítása