Mindenkinek van valami „kattanása”...

Ez egy vissza-visszatérő téma, egy minta, egy alak, ami arra késztet, hogy újra és újra formába öntsd, hogy megfogd, hogy lásd... egy flow, amin rajta ülsz, azt keresed mindenhol... belelátod a felhőbe, a sör habjába, a kakaóval összekevert tejbegrízbe.

A kanadai Benjamin Kikkert például olyan üvegtárgyakat készít, amelyek mintha alsó hangon is legalább párszáz évet pihentek volna a tenger alján, a homokban.

Közbemeg nem.

A ráült tengeri makkszerűségektől az utolsó kis zöld foltig mind-mind üvegesfortély... Ben az óceán enyészetének, a természet átalakítóerejének csodálatán és annak flowján csücsül.

...mert merre járt vajon az a sima kis üvegkavics, amit a tengerparton találsz? Az 50-es évek egyik nagy hajós bulijában csobbant a vízbe? avagy többszáz évnyit horzsolta keresztül magát az időn, hogy végül újra emberkéz érinthesse?

Tegnap elszállt a gépen. Meg rajta minden adat, kép, mail és mailcím, könyvjelző, betárazott téma, fiszemf*szom.

Ma nincs kedvem sokat ragozni bármit is... beszéljenek inkább a képek, gyönyörködjünk együtt  a portlandi (Oregon) Andy Paiko gótikusan dekadens üvegmicsodáiban.

Fotók innen, innen meg innen.