Itt van már megint ez a Tokujin Yoshiokagyerek.

Idén májusban, Söulban, az ottani Beyondmuseum-ban kerül kiállításra egy 8 méter magas, 500 kristályprizmából összerakott ablaka.

Rainbow Church munkacímen fut a dolog egyelőre, de a tervek szerint a múzeumba látogatók majd csak úgy fürdenek a szivárványban.

Az ötlet a kora 20-as éveiben kezdett formálódni benne, amikor egyszer egy olasz kisváros, Vence, Henri Matisse által tervezett ólomüvegablakokkal díszített kápolnácskájában ücsörgött... akkor jött az inspiráció, hogy egyszert szeretne ő is alkotni valami hasonlóan vibráló ablakot.

De nem ez volt az első alkalom, amikor kísérletezgetett a prizmával.

Legutóbbi, Miami-ban beállított szürreális installációja, a Prism Chair is e téma körül forgott.

..és mióta nem figyeltem oda rá, tervezett a Cartier-nek is két parfümös „üvegcsét”.

Kész vagyok tőle :)

Forrás Deezen, szentélyfotó innen.

„A kezdet kezdetén a világ nyugalomban, és teljes sötétségben pihent.

Akkor még nem léteztek növények, nem léteztek állatok, semmi sem mozgott, járt, kúszott vagy repült a hegyek között, amelyek olyanok voltak, akár a napszítta csontok.

A csúcsok körül nem zúgott a szél.

Nem volt hang, ami megtörte volna a mélységes csendet.

A világ nem halott volt, csupán aludt.

Aludt, s az élet és a fény első szelíd érintésére várt.

Nem is élő és nem is holt lények várakoztak mély álomban, a hegyek jeges barlangjaiban.

Valahol a tér végtelenjében aztán Yhi, a Napistennő megmoccant álmában – már ő is csak arra várt, hogy Baianne, Mindenki Atyja megérkezzen hozzá, s a fülébe súgjon.”

Részlet az ausztál bennszülöttek meséit tartalmazó Abók című könyvből.

George Aslanis ausztrál üvegművész alkotásaiban ugyanúgy benne van a szimbólum és metafora, mint a népmesékben.

A felszín rajzolatai és a mélységből felsejlő belső rétegek a mesék csodálatos világát idézik, ahol minden összefügg minden más egyébbel, ahol a természet erejét áthatja a varázslat...

Fotók innen, innen, innen.