Mostanában újra megnéztem az Amerikai szépséget... a lebegő  műanyagszatyros-jelenet most is nagyon ott volt, aztán valamelyik nap rábukkantam Tomas Saraceno, argentin művész/építész kísérleti projektjére.

Helyszín: Gunpowder Park, Sewardstone Road, Waltham Abbey, Essex, EN9 3GP UK

Időpont: 22/09/2007- hajnal - 6.45

Tomas Saraceno utópisztikus elképzelései szerint olyan városokat kell majd alkotnunk, amelyek egy felfújható moduláris platformon a levegőben lebegnek, a felhők rendszereinek/alakjának változó dinamikájában... így e mentén a gondolatmenet mentén készítette el mai posztban bemutatott kísérleti „szerkezetét.

A 2. International Artist Airshow kérte fel, hogy vágjon neki egy őszi hajnalon, mutassa meg ezt a rendkívüli kísérleti kupolát.

A tervet egyébként az 1975-ös Dominic Michaelis-féle Hu-Man c. film ihlette.

A homokzsákokkal leszorított, kiterített, hatalmas „lufit” lassan levegővel töltötték meg, amire az éppen kelő Nap is rásegített... szép lassan kibontva a néhol speciális, irizáló réteggel bevont ballont.

Kisfilm a folyamatról:

Bónuszként pedig jöjjön Joshua Allen-Harris nagyon vicces street artja: Inflatable Bag Monsters:

Nagyon megtetszettek ezek a kis egyszerű, színjátszós, fújtüveg függőfények (gyártó Gineico)...

...aztán eszembe jutott Örkény István: Csupa közhely-e. Van esetleg aki nem ismeri? Brilliáns :)

Két test, egy lélek
Nem tudok nélküled élni
Ha távol vagy, veled időznek gondolataim
Pedig ki hitte volna
Mi rejtőzik az idő méhében
Nem lehet azt kiszámítani
Mert csak a vak szerencse műve
Rég volt, talán igaz se volt
Hogy egymást kézen fogva
Egymásnak vállat vetve
Nekivágtunk a meredeknek
Szembenézve az élet viharaival
Pedig csak most jön a neheze
Mert nincs pardon
A természet törvényei ellen
Télen mindent belep a hó
Tavasszal kirügyeznek a fák
Ősszel elhullatják lombjukat
És akkor nincs tovább

Múlik az idő
Rövid az élet
Minden perc drága
Egyszer értünk is eljön a halál
Ahonnan még nem tért meg utazó
És nincs ellene orvosság a kertben

De ha majd becsapja utánunk az ajtót
Akkor sem áll meg a világ
Jönnek majd utánunk mások
Ahány csöpp van a tengerben, annyian
Élik a maguk életét

Míg csak rajtuk is át nem fut a hideg
Földbe nem gyökerezik a lábuk
S tanácstalanul néznek vissza ránk
Mintha elvesztettek volna valamit.

... és végül következzen Michael Vorfeld  „Light Bulb Music” performansza:

Michael Vorfeld: Light Bulb Music from Norman Liebich on Vimeo.