Legelőször az elmúlt évről pár mondatban:
bocsánatkéréssel tartozom, amiért még nem szenteltem külön posztot a blog szempontjából csúcs-eseménynek tartott kiselőadásról, amit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tarthattam, Kopipészt nélkül a változatlanság hullámhosszán címmel.

Azt terveztem, hogy az előadás képi és videós prezentációját feltöltöm egy videó-formátumban valahová, hogy ti is megnézhessétek, de sajnos olyan nagy kiterjesztésűre sikeredett a másfél órás anyag, hogy még nem találtam megfelelő, mindenki által elérhető fórumot.
Dolgozom a megoldáson, addig is szeretnék újra köszönetet mondani a lehetőségért a Szilikát Tanszék vezetőinek, hogy nyitottak voltak és egy outsider blogger mondanivalóját érdemesnek tartották arra, hogy a hallgatókhoz is eljusson.

Az egyik üzenet, amit a Kurzushét hallgatóinak át szerettem volna adni jelenlétemmel, hogy mutassák meg magukat, legyenek jelen az interneten, és használják azt bátran.

Legyen az egy elkészült mű, egy alkotási folyamat, egy kiállítás - készüljön fotó (lehetőleg minél jobb minőségben), videó, és legyen blogjuk, weboldaluk vagy akár csak egy Facebookos profiljuk is.
A mai világban nagyon nehéz dolga lesz annak az alkotónak, aki nem veszi a fáradságot, hogy éljen az internet adta lehetőségekkel.

A másik üzenet pedig, hogy keressék egymással és bármely más művészeti ág képviselőivel a lehetőséget valamilyen közös projekt véghezviteléhez.
Együtt gondolkodni, közösen létrehozni valamit kapcsolat-erősítést, más szemszöget, új dimenziókat jelent, ami rengeteg tapasztalatot adhat, függetlenül a projekt sikerességétől.

Az üveges blog 2011-ben is szeretne sok érdekes, inspiráló alkotásról beszámolni, amihez továbbra is várom a ti segítségeteket is, amennyiben olvastok, láttok, hallotok bármilyen magyarországi vagy külföldi üvegművészeti eseményről, kiállításról, alkotásról, írjatok emailt a depth (kukac) interware (pont) hu címre.

Külön szeretném megköszönni az Index hírportálnak, hogy időnként lehozza egy-egy bejegyzésemet a címlapján elhelyezett blogrollban, és mindazok segítségét, akik blogjukon elhelyezték az üveges blog linkjét.

Végezetül, de nem utolsó sorban  - kicsit visszakanyarodva a poszt elején írottakhoz - azon alkotókhoz szólnék, akik szeretnék megmutatni magukat, alkotásaikat az interneten, de egyelőre ez még nem sikerült:
van tárgyfotóasztalom, van egy jó gépem, és szeretném felajánlani segítségemet, tudásomat azok számára, akinek eddig nem volt idejük, affinitásuk, lehetőségük arra, hogy alkotásaikat megmutassák a nagyvilágnak.
Az elkészült fotóknak segítek megfelelő internetes fórumot is találni -
egy hely már biztos, itt a blogon :).
Ha bárkit a blog olvasói közül érdekel a lehetőség, írjon nekem egy mailt, és megbeszéljük a részeteket.

Mára Ivana Houserova üvegeit hoztam.

Zenemeg: Kritical Audio - Yellow Blend: