Az 1950-es és 1970-es évek között Muránó üvegművészetének régi díszítőtechnikái jelentős változáson mentek keresztül.
A korábbiaknál nagyobb és élénkebb, primer vagy komplementer színekből álló, forradalmian új színkombinációkat vezettek be, de nem nyúltak a hagyományos üvegformákhoz.

Bár más velencei művészek, mint pl. a mai bejegyzés főszereplője, Livio Seguso, nem csatlakoztak az új mozgalomhoz, munkásságára is hatottak kortársai, így az Ô mûvei is jellegzetesen posztmodern stílusúak.

Az 1970-es években hagy fel a muránói hagyományokkal, és a kristály felé fordult.

Kristály- és fújt üveg plasztikáiban - a világ legkiválóbb kortárs szobrainak hosszas tanulmányozása után -  a fény kapott főszerepet.

A közvetítő médiumok - fa, márvány -, amelyeket késői szobraiban sokszor használ az üveg mellett, mintegy kiemelik az átlátszóságot és a fény intenzitását, ezzel egyfajta kifinomult eleganciát és költőiséget létrehozva.

A képek időrendi sorrendben haladnak munkásságában előre:

Zenemeg: lehethogyvoltmárJon Hopkins - Insides:

jon hopkins - insides by tashaleto