4 hozzászólás
A világ különböző részein fellelhető (és egyben figyelemreméltó) ólomüvegek sorában mai megállónk: a moszkvai metró (teljes nevén: Государственное унитарное предприятие Московский метрополитен, bár 1957 és 1992(!) között V.I. Lenin nevét viselte) egy konkrét állomása lesz.
Az állami kézben lévő metrórendszer a világ második legsűrűbben használt vasútrendszere, ami szám szerint a következőt jelenti: egy átlagos hétköznapon kb. 9 millió utas használja.
A magyarországnyi ember között a nagy számok törvénye alapján nagyobb az esélye annak is, hogy zakkantabb arcokkal is összefussatok ( itt meg egy helyes kis kollekciót találtok hasonszőrüekből) pl:
A rendszer teljes hosszúsága 292,2 km, 12 vonalán 177 állomás található. A vonalakon 4500 kocsi közlekedik, és a szerelvények 90 másodpercenként közlekednek.
(összehasonlításképp a mi kicsiny kis országunkban: (egyelőre) 3 vonal, 31 km pálya, 42 állomás, napi kb. 1 millió utas)
(2).jpg)
A metróépítés ötlete 1901-ben vetődött fel, de az első vonal csak 1935-ben indult el, és bár a díszítések a szocialista realizmus szellemében készültek (tehát fontos szempont volt a szocializmus felsőbbrendűségének demonstrálása), a nálunk megszokott "gyerelevelem-gyerele-a-föld-alá"-fíling helyett itt grandiózusan tágas, díszes termek sora - a plafon néhol 8 m magasan van - nyűgöz le a mai napig mindenkit. A moszkvaiak szeretik is metrójukat, és joggal büszkék rá.
(Arról nem is beszélve, hogy a város szinte bármelyik pontjára el lehet jutni metróval).
És hogy ez a két szó (mármint a szocialista realizmus) a moszkvai metró esetben nem csak két szó.
Mitha külön világba csöppenne az ember (és mennyire igaz lehetett átadása vagyis Sztálin idején): itt az ember első gondolata nem is az, hogy közlekedik, hanem sokkal inkább arra gondol, hogy egy föld alatti városba érkezett.
(stukkók, rengeteg mozaik, ólomüvegek, elegáns lámpák, kandelláberek sora díszíti)
Általa azt szerették volna elérni, hogy az emberek a hétköznapok egyhangú és sivár világából a (szovjet) ideológia szférájába jussanak, ezért is hiheti azt az utazó, hogy egy antik szentélyben vagy palotában van, csak azzal a különbséggel, hogy a falakról a forradalom hősei és a munka héroszai tekintenek le ránk, a geometriai jellegű díszítmények közül pedig a szovjet korszak szimbólumai emelkednek ki... szóval ez amolyan grandiózusan kegyetlen fajta hurrá optimizmus.
Az állomások díszítettsége és ornamentikája mögött egy transzcendenciára nagyonis nyitott, utópisztikus gondolatmenet húzódik: az itt megvalósított tér-utópia helyszíne itt (máshol általában a lakott világon kívülre, illetve a fölé helyeződik) a föld alatti világ.
Az emberek, akik lassan birtokukba vették a metrót, úgy érezhették, hogy feltárult a legendás múlt, és egyúttal a beharangozott jövőre is asszociálhattak.
Ezeket a képzeteket erősítette az is, hogy az építkezéseknél a legdrágább építészeti és díszítő anyagokat és a legigényesebb építészeti eljárásokat alkalmazták a sztálini korszakban. Igaz, az állomások ikonográfiája mellőz minden művészi individualitást, mivel a művészeknek csak a kivitelezés feladata maradt, a terveket az ideológusok, főként az építés vezetője, Kaganovics és Sztálin körvonalazta ill. véglegesítette.
(a manapság épült újabb állomások persze már modernebb díszítést kaptak, de a monumentalitás megmaradt)
De térjünk is rá mai posztunk fő témájára, a moszkvai metró Kolcsevaja-vonalán található Novoslobodskaja nevű megállójára (1952-ben adták át), amely a túristák által az ott található 32 db ólomüveg-panel miatt talán a leginkább ismert.
Az állomáson található betétek lett művészek munkája (E. Veylandan, E. Krests, és M. Ryskin), a hatalmas mozaik pedig Pavel Korin nevéhez fűződik (téma a Béke).
(mindegyiket 2003-ban újították fel)
Mindegyik panelt bonyolultan cizellált rézveret díszíti,
a motívumok 99%-át növényi, florális minta alkotja (egyik másik csúcsdísze nem egy hatalmas virág, hanem egy miniatűr képecske, amely pl. egy festő- vagy egy zongoraművészt ábrázol)...és a boltívek miatt speciálisan, befelé dőlve, hátulról megvilágítva kerültek beépítésre.
Telt, az elegánsan monumentális környezetben már-már harsánynak ható színei kapcsán biztosan megmarad az átutazók emlékeiben... nekem leginkább a matrjoska-babák jutnak eszembe róluk.
(és hogy hangot adjak egy hazai parának: nem töri be senki? Nem. A metró a rendőrség által sűrűn pásztázott hely, úgyhogy kellően biztonságban vannak mindenféle ártó rombolástól)
A poszt megírásához adott segítségért köszönetet szeretnék mondani P.-nek, aki a sztorik mellé bónuszba egy ételreceptet is adott, ami a mostani, szűkös időkben talán hasznos is lehet:)
ha az orosz fekete kenyérre ráhamuzol a cigiddel, és megeszed, olyan az íze, mint a rántottás kenyérnek. Jó étvágyat kispajtások.
Végére egy kis videómontázs, egyéb, más moszkvai metrómegállókban készített fotókból...lenyűgözőek. ugyehogyugye?
Egy dolog nagyon szembetűnő (egyben szemet nyugtató) lesz: nincsenek sehol kib.szott óriásplakátok és reklámok!
Fotók innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen.
A blog szerzője: Kópis Benedek 