tól kaptam ezt a tegnapi sajtóközleményt:

"Üvegablakra festett történelmi múlt

A magyar királyság középcímere, Debrecen városának Isten bárányát ábrázoló emblémája, valamint a Református Kollégium képe is díszíti a Debreceni Egyetem Aulájának II. világháború során elpusztult, közelmúltban helyreállított középső ólomüveg ablakát. 2012-re, az egyetem felállításának centenáriumára, illetve az impozáns épület megnyitásának hetvenedik évfordulójára a csarnok további négy ablaka is egykori pompájában fogadja látogatóit.

Hét évtizedes múltat őriz a Debreceni Egyetem Főépületi Aulájának II. világháborús detonáció következtében megsemmisült, majd rekonstruált és a napokban visszahelyezett, középső ólomüveg ablaka. A Szent Korona országainak jelképeiből egyesített magyar királysági középcímerrel, a debreceni kollégium képével, pajzstartó angyalokkal és az egykori névadó Tisza Isván családi címerével is díszített festett műalkotás hűen megőrizte a Debreceni Egyetem és a cívisváros múltját, és építészeti kinccsé varázsolta az egyetem főépületét.

Az 1930-as évek neves üvegfestője, Róth Miksa által tervezett remekmű felújítását Vincze László, nyugalmazott rektori titkár kezdeményezte. „Hosszas kutatás után ha nem is az eredeti tervekre, de vázlatokra és fekete-fehér fotókra bukkantam az egyetemi Kézirattárban, amelyek kiindulópontként szolgálhattak az ablakok rekonstruálásához” – összegezte röviden kutatómunkáját az egyetem egykori munkatársa, aki egyúttal az üvegablakok történetének megírására is vállalkozott. 

Vincze László vizsgálatának nyomán a restaurálást Velledits Lajos, a Magyar Restaurátorkamara alelnöke irányította, míg Fényi Tibor történész, a budapesti Róth Miksa Emlékház igazgatója művészettörténeti kontextusba helyezte az üvegfestményeket. A műremeken látható városi, egyetemi és államcímerek heraldikai elemzésére pedig a Szálkai Tamás történész PhD-hallgató, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tagja kérték fel. A rekonstrukció teljes folyamatát a Debreceni Egyetem Műszaki-Fejlesztési Igazgatósága koordinálta.

A régi-új ólomüveg ablakok nemcsak a helység díszéül szolgálnak, a színes elemek fénytörő textúrája, elhelyezésük jól átgondolt konstrukció részét képezve, mitikus fényt árasztva ragadja magával a szemlélőt. Az intézmény vezetősége három éven belül a további négy üvegablak felújítását is befejezi, mellyel az egyetem egykori pompájában ünnepelheti majd az épület megnyitásának 70. évfordulóját, és törvényi felállításának centenáriumát” – tájékoztatott Dr. Fésüs László, a Debreceni Egyetem rektora.

További információ:

Turi Gábor, DE, a külső kapcsolatok igazgatója, 52/512 900/23108, 30/621 9342

Máró Julianna, Privy Council Communications, 20/997-9244"

 

A fent leírtak mind-mind örvendetes hírek, és első körben szeretnék Velledits úrnak gratulálni a mesteri kivitelezésért.....

 

DE bátorkodom megkérdezni, hogy a fenti tudós urak egyikének sem szúrta a szemét az a morbid kép, amin egy levágott török katona feje ül egy kard hegyén ? (vajon az egyetemre járó török diákok nem fognak ezen kicsit felszisszenni?)

 

Ha a helyreállítás amúgy sem 100 %-ig korhű (hisz töredékes adatok alapján történt), nem lett volna ötlet más , píszíbb díszítőelem ábrázolására (értem én, hogy az egy családi címer, de egy nemzetközileg is híres egyetemnek nem kellene erre odafigyelnie)?

 

Ha mellette jobbról és balról - egyelőre még hiányzó - két-két ablakon annak a négy külföldi egyetemnek a legrégibb épülete kerül majd ábrázolásra, - amellyel a debreceni Kollégium a legbensőbb viszonyt tartotta fenn négy évszázadon keresztül (ezek: a wittenbergi és genfi egyfelől, a zürichi és utrechti másfelől) -, remélhetőleg hasonló "érdekességre" nem kell számítanunk.

 

Ezekről, 1938-ból fennmaradt fekete-fehér fotók a Magyar Digitális Képkönyvtárból:

 

Videó az ólomüveg ablakelemek behelyezéséről :