Kevés olyan tárgyi emlék akad gyerekkorunkból, amely annyira képes megőrizni időtállóságát, mint a kaleidoszkóp.

Ha le kellene feküdnöm egy analitikus kanapéjára, secperc alatt felfedezné a gyerekkori kaleidoszkóp-élmények mostani munkámra gyakorolt hatását...de az az igazság, én még most, felnőtt fejjel is el tudok vele szórakozni... és nincs ezzel máshogy baráti köröm nagy része sem, ha a kezükbe kerül.

Gyermeki koncentrálással az arcukon, eltátott szájjal rázogatják, forgatják, keresik a legszebb kombinációt, egyikük csücsörít közben, másik a nyelvét is kidugja...és mindig úgy tünik, a következő minta még szebb, mint az előző...

Ez a kis múltbéli tárgy túlélte az évtizedek lassú cammogását, a költözések és újraköltözések dobozolásait, a gyerekkori játékok elajándékozgatását vagy elenyészését...

...de mi a titka?

Belenézel a kis kukucskálóba - kis időre megszűnik a külvilág - és úgy érzed, nagyon közel állsz egy hatalmas, színes üvegablakhoz...gyönyörködtet és elkápráztat a sok szín- és minta-kombináció...

Érdekes összefüggésre jöttem rá általa: a hatalmas, európai templomok rózsablakai és a keleti mandalák között kísérteties a hasonlóság. Mindegyik ugyanúgy működik: belenézel az elsőre kaotikusnak tűnő színforgatagra, majd felfedezed benne a struktúrát, és a látvány megsimogatja a lelked...

újra és újra..mégha közben egyre több is az ősz hajszálad.