Most jól betettem ide egy különböző színes üvegtípusokból készült mozaikképet..pedig az alap a jól ismert szintelen üveg ... avagy amelyik szintelen, de van benne minta (ismerjük jól ezeket a 70-es 80-as évek ajtóbetétjeiből)...vagy a színezett, de teljesen áttetsző fajta (ilyeneket látni pl. erkélyek korlátjaiban).

..az alapokba már most sikerült belefeledkeztem, és ígérem mindezeket ki is fejtem majd egy-egy későbbi posztban, mert mindegyik megér egy misét,de most térjünk vissza a már gyárilag szinezett - konkrét minta nélküli - üvegekhez.

(az entry levelen egyelőre lépjünk túl, hogy van kék, meg zöld, meg piros...:) mert ez is bonyolultabb, mint első ránézésre hinné az ember)

Csoportosíthatjuk őket átlátszóság alapján:

1. amelyeken egyáltalán nem lehet átlátni: ezek jó szolgálatot tesznek olyan helyeken, ahol  nem szeretnénk, ha belátnának...ill. passzentos kiegészítői egyéb üvegekkel való kombinálásra. (tulajdonképpen ezek közé az üvegek közé tartoznak a leggyönyörűbb, kézzel gyúrt üvegek, amelyeket jómagam időnként igen nehéz szívvel vágok szét egy-egy munka elkészítéséhez..sőt rakatnám be egy az egyben ahogy vannak az ablakba, ajtóba...node a jóból néha igazán kicsit is tud nagyon ütős lenni.)

2. amelyeken kissé átsejlik a mögöttes tér: a legtöbbször használt üvegtípus. szépen átengedi a fényt, sejtet, de nem takar.

3. és ha van valami sejtelmes minta benne, de totál át lehet rajta látni.

Tulajdonképpen minden felsorot típusból van már csillióféle szín (valamit magára adó szakember viszi is magával a hóna alatt az ügyfélhez bemutatni őket), de ezek legtöbbje nem homogén..vagyis az üvegtáblák a gyárban úgy készülnek, hogy vannak bizonyos részek, ahol több szinezőanyag van..és van, ahol kevesebb.. (ezért írtam fentebb, hogy pl. egy vörös üveg sem csak vörös, hanem vannak benne halványabb piros és vérvörös, már-már feketébe hajló tónusok)

Fontos ismérvük még, hogy nem vesztik a szinüket...lsd. többszáv éve berakott ablakok ma is ugyanolyan élénken pompáznak, mint amikor beépítették őket.

Konklúzióként megosztanék egy főszabályt:

MINDIG úgy válasszák ki az Önöknek tetsző üvegeket, hogy valamilyen fényforrás felé tartják.

Ha a betét  a helyén javarészt természetes fényt kap, akkor tessen odafáradni üvegmintástul az ablakhoz, ha meg benti téma lesz belőle, akkor egy felkapcsolt lámpához...mert ott mutatja meg magát istenigazából teljes színspektrumában az üveg.