Idén márciusban is átadták a kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenység elismerésére adományozható állami kitüntetést, a Ferenczy Noémi díjat, melyet Sipos Balázs üvegművész is megkapott.

Ez alkalomból kértem tőle lehetőséget egy bloginterjú erejéig, fogadjátok szeretettel:

1. Mi volt az az esemény/hatás/mozzanat, ami az üveggel való foglalkozás felé indított?
Miért pont az üveg?

A középiskolát kerámia szakon végeztem Kaposváron. Tanárom Beiczer Judit volt, aki a Bárdudvarnoki Üvegművészeti Alkotótelepen lakott, ahol többször voltunk látogatóban, és nagyon érdekesnek, izgalmasnak tűnt az üveg. Kaposváron ekkor indult az üveg szak 'Sigmond Géza irányításával, ahova egy évig jártam.
Az üveg anyaga, sokszínűsége nagyobb szabadságot ad az önkifejezésben. Az üveg alakítása a technológiai fejlődésnek köszönhetően újabb lehetőségeket, kiaknázatlan területeket hozott magával.

2. Volt-e/Van-e szakmai példaképed? Ki az, akinek a legtöbbet köszönheted szakmailag?

Szakmailag a legtöbbet egy olyan lehetőségnek köszönhettem, amelyet az Ajka Kristálynál ajánlottak fel, hogy a gyáron belül egy casting műhelyt alakíthatok ki. A műhely létrehozását nagyban felgyorsította, hogy felkérték a gyárat a Prima Primissima díj (Üvegló) elkészítésére. A műhely kialakítása, a technológia pontos kidolgozása  nagy feladat volt. Ezt a technológiát gyári alkalmazásra kellett átgondolni. A sorozatgyártás során (5 kemencében hetente kétszer olvasztottunk) sok problémával kellett szembenézni. Azt hiszem, ez az időszak volt az, amikor a legtöbbet tudtam meg erről a technológiáról, az üveg viselkedéséről.
Ajkán két évig voltam tervező, de a mai napig is készítek a gyár számára mintadarabokat, amelyeket ezzel a technológiával gyártanak.

3. Van olyan művészeti irányzat/stílus, amit közel érzel magadhoz?

Vannak kedvenc irányzataim, de minden stílusban vannak nagyszerű alkotók, alkotások, amelyek nagyon fontosak számomra. Pl. nagyon kedvelem a németalföldi festészetet.



4. Szívesen kísérletezel új módszerekkel/stílusokkal/mintákkal/színekkel?

Nem szoktam kísérletezni, ahhoz túl drága az anyag és a technológia. Egy megfogalmazódott gondolatot, történetet  általában csak akkor állok neki megvalósítani anyagban, amikor már teljesen összeállt a kép a fejemben.   A formákkal, színekkel nem kísérletezek, hanem használom.

5. Fontosnak tartod, hogy visszaigazolást kapj egy-egy munkádról? Készítesz tárgyakat megrendelésre is?

Főleg megrendelésre dolgozom, ebből élek, a weboldalunkon látható az üveg másik oldala. Ezek is üvegmunkák, de  itt sokkal több kompromisszumot kell kötni, hogy a megrendelő igényeinek megfeleljenek. Szeretem teljesen különválasztani a művészi munkától, amely egy sokkal személyesebb folyamat, ahol minden egyes tárgynak külön története van.
A visszaigazolást nem tartom fontosnak, bár örülök, ha valakinek tetszik és még pénzt is ad érte.



6. Van "üzenete" a tárgyaidnak (egy-egy visszatérô téma, motívum), és ha igen, mi lenne az?

Az üzenet maga a tárgy, és amit jelent neked. Az alapfeltevés ami talán segíthet értelmezni a tárgyaimat:

Külső és belső formai kapcsolatok létrehozása

Egy tárgy és egy test kapcsolata, kapcsolati viszonyának bemutatása.

Célom, ezen viszonyok elemzése különböző aspektusokból.

Az üveg anyaga, transzparenciája révén új nézőpontot nyújt, és segít a rejtett formai kapcsolatokat láttatni.

Az üveg felületi megmunkálásával nyílik lehetőség betekinteni a tárgyba. A tárgyon belüli negatív formák pozitívba fordulnak át. A valós pozitív formákat és a belső plasztikát az üveg anyaga köti össze, és választja el.

Feladatom, egy olyan plasztikai kapcsolat keresése, amelyben ez a viszony egy egységként jelenik meg. A külső és belső formák egymásra hatnak, kiegészítik és értelmezik saját helyzetüket.

A tárgyakat casting technikával készítem. A nyers öntvény rusztikussága adja meg a tárgy karakterét. A csiszolást nem forma-alakításra használom, csupán a belső formák láttatása érdekében.



7. Szerinted az üveg, mint anyag, milyen szerepet tölt be a ma emberének életében? Mi az a tulajdonsága, ami fenntart(hat)ja az érdeklődést?

Az üveg szerepe nagyon fontos, az ember nem veszi észre addig, amíg van, de ha nem lenne, akkor teljesen megváltozna az életünk minősége.
A második kérdés azt feltételezi, hogy az üveg az érdeklődés középpontjában áll, amit fenn kellene tartani, nem gondolom, hogy manapság az üveg témája olyan nagy érdeklődést keltene. Ezt a fokú érdeklődést az üveg bármely tulajdonsága tudja hozni.

8. Kapcsolatban vagy szakmád kortárs művészeivel? Van esetleg valaki, akinek(akiknek) a munkásságát figyelemmel kíséred, aki(akik) munkássága
    általad említésre méltó?

Ez egy nagyon kicsi szakma, természetesen kapcsolatban állok művészekkel. Konkrétan nem figyelem, de főleg a közös kiállítások kapcsán, nagyjából képben vagyok azzal, hogy ki mit csinál.



9. Milyen zenét hallgatsz mostanában? Van-e olyan könyv, film, ami manapság nagyon megragadott?

Van egy internet rádiónk kb 2 éve, tv helyett hallgatom, nagyon jó tematikus adók vannak, ezeket hallgatom, nincs konkrét kedvenc. A műhelyben a TILOS-t szoktam hallgatni. Mostanában Eco két könyvét lapozgatom:
A szépség-,  és A rútság története címűeket, mindenkinek ajánlom, művészettörténeti jellegű, de a témát jól körüljáró és tematikusan jól felépített könyvek. Legutóbb A fantasztikus rókaúr című animációs filmet néztem meg, nagyon szórakoztató.



10. Min dolgozol mostanában? Van valami olyan téma, ami különösen foglalkoztat?

Mostanában leginkább a gyerekszoba kialakítása foglalkoztat, hamarosan megszületik első gyermekünk. Ha az üvegre gondolsz, akkor a szokásos, megrendeléses, céges munkák kötnek le. Ritkán jutok oda, hogy saját tárgyat készítsek, évente max. egyszer, ha épp több időm van.

11. Hol láthatjuk a közeljövőben a munkáidat? Lesz esetleg valahol kiállításod/előadásod/kurzusod?

Épp a napokban fog záródni a FISE Galériában közös kiállításunk Borkovics Péterrel és Gáspár Györggyel. Záróeseményként lesz egy előadás, ahol az interjúból kimaradt és titeket foglalkoztató kérdésekre szívesen válaszolok.

Köszönöm az interjút, gratulálok a díjhoz és további jó munkát!

(kiegészítés:
Záróbeszélgetés időpontja: 2011 április 19.-e 18:00 óra
Helyszín: FISE Galéria
Cím:1054 Budapest, Kálmán Imre utca 16.)