Lassan mindenkinek tele van már a ...-a a téllel, meg a hóval... és most, hogy már minden porcikánkban érezzük a tavasz közeledtét, gondoltam, ráteszek még erre egy lapáttal... meg ma péntektizenhárom is van, uh. e két fíling keverékének az érzékeltetéséhez keresve sem találhatnánk jobbat, mint Walter Martin és Paloma Muñoz hógömbjeit.
A fekete humor, az elidegenedés, elszigetelődés háromdimenziós színterei ezek, ahol minden egyes hógömb más-más történetet mesél el, és rajtad áll, hogy töltöd ki a sztorik előzményeire, hepi - vagy szorri-endjeire vonatkozó lapjait.
A két new yorki művész 1993 óta dolgozik együtt... és bár kezdetben mindketten külön-külön nyomták, egy idő után közös műalkotásokká lettek ezek a terápiás miniatűrök, melyekre jócskán hatott Bruegel festészete, és a 15. századi flamad romantikus rézkarcok képi világa.
A helyszínek szereplői olyan terekben akadnak el, amelyek töprengésre késztetnek bennünket: hogyan kerültek oda...? mi fog velük történni...? Vajon az emberi értelem, érzelmi viszony-rendszer, és szociometria adta erőforrások képesek az extrém időjárási viszonyokkal és magánnyal szembenézni? Feloldozást - ahogy a mesékben oly sokszor - itt is csak a misztika, a szürrealizmus ad.
Álomszerű valóságok... valósnak tűnő (rém)álmok....ahol a fák visszatérően markáns erők... az alakok különböző perspektívákban történő ábrázolása révén pedig láthatjuk, ahogy a törékenység és gyengeség hogyan viselkedik egy ellenállhatatlan erővel... és ez a kép nem fehér vagy fekete :)
A hógömbök adta szűk teret otthagyva néhány éve már kész panoráma-tájakat is készítenek.
Vajon milyen érzés lett 
volna gyermekként egy ilyen szuvenyírt kapni valakitől?
volna gyermekként egy ilyen szuvenyírt kapni valakitől?Lehet, hogy onnantól ki sem jövök többé a szobámból?... vagy épp' fordítva? :)
A blog szerzője: Kópis Benedek 