Van ebben valami színdarab vagy film-szerű: együtt végzett csoporttársak, akik évek múltán újra és újra összejönnek, hogy megalkossák a külön töltött idő történéseinek eredőjét - tudom, ez most hülyén hangzik, de kedvem lenne egy kis kamerával rögzíteni ezeket a újra-találkozós, alkotós rebootokat...

...ahogy mindegyikük (ki tudja milyen aktuális élethelyzetből visszacseppenve) összeszedi a gondolatait, a szerszámait, az érzéseit, a vázlatait, és összejönnek itt-ott... vajon folytatják a nagy beszélgetéseket ott, ahol legutóbb abbahagyták? hogyan látják a másik szakmai fejlődését?

(E nagyon intim gondolatmenet megmutatásáról eszembe jutott még egy hasonló kultúresemény: Máté Gábor színész-rendező Zsámbéki Színházi Bázisának egyik előadás-sorozata, ahol évről évre a 6 éve végzett színész-osztálya játssza el valamelyikük aktuális életét.)

Ennek a közös munkának az eredménye (ami lehet szobor, kisplasztika, fotó, grafika), - kiegészítve az egyénileg alkotott munkákkal - maga a kiállítás,

..ami, reméljük, még sok alkotáson keresztül hozza még közelebb hozzánk az alkotókat.

Egy módosított alakú utcai lámpáról van szó, amelynek fényudvara egy Assisi Szent Ferencet ábrázoló szobor fölé hajlik Tilburg (Hollandia) egyik kis utcájában.

Az itt működő konceptuális alkímia lényege a modern és a régi rendhagyó találkozása... mindkét tárgy ott volt már ki tudja mióta, de kettejük egymáshoz való viszonyát egy finom csavarintással kiemelte a megszokott kontextusból, létrehozva egy új, friss látványt.

Kintera egy másik projektjében (My Light Is Your Light címmel) - fentebb már használt varázspálcáját újra megsuhintva - nyersanyagként használt fel több, összeillesztett utcai lámpát, hogy egy grandiózus csillárt hozzon létre belőlük.

Ha a realizmusnak lenne mágiája, az ilyen lenne.

..és hogy ma se maradjatok zene nélkül, jöjjön a végére/hozzá a MÚM egyik klasszikusa a We Have A Map Of The Piano, de nem a hivatalos klippel: