Egy korábbi posztban ragoztam már a muránói üveg történetét, szintén ugyanabban a bölcsőben született mai főszereplőnk, a velencei tükör is.
Ízlésről vitatkozni nem illik, így én sem szeretném feltétlenül megmondani ma a tutit, miszerint egy ilyen alkotás gyönyörű-e vagy maga a megtestesült, és megkövült giccs.
..de ha egy irodalmi karakterhez kellene hasonlítanom, Dickens Ms. Havisham-je jut eszembe róla a Szép remények-ből.
Hogy lássuk, hogyan kerülhetett ez a típus ilyen kiemelt pozícióba, érdemes nagy vonalakban átismételnünk, amit a tükör kialakulásáról tudunk... nyugi: TÉNYLEG csak nagy vonalakban.
A legrégebbi, nem "természetes" tükröt csiszolt rézkorongból készítették, ofkorsz ismerték és használták az egyiptomiak, az etruszkok is, a rómaiak pedig már szinte iparszerűen gyártották, javarészt egyik oldalán csiszolt fémlap volt maga a tükröződő felület.
Rómában leginkább bronzból, de ezüstből, sőt aranyból is készítették.
Javarészt a középkorban is fémtükröket használtak, de emitt-amott már megjelennek a fújtüveg tükrök, amelyet általában nagy becsben, ládikában tartották az egyéb használati és piperetárgyak között, az előkelőbbek pedig ékszerként is viselték. A férfiak zsebben, a hölgyek pedig övre akasztott láncon.
Ezek a tükrök még úgy készültek, hogy a forró üveglapra ónt öntöttek, de aztán jött a mi kis velencei társaságuk a saját belső tükörkészítési alkímiájukkal (ahol ónból és higanyból létrehozott amalgámmal vonták be az üveget), ám a művészi tükrök gyártása különösen akkor lendült fel, amikor Franciaországban a 17. század második felében, XIV. Lajos uralkodása alatt felfedezték az üveg öntését (így már nagyméretű tükröket is elő tudtak állítani), ill. 1835-ben, egy Justus von Liebig nevű úriember ki nem kísérletezte, hogy a megfelelő fém az ezüst lesz, megteremtve a modern tükörgyártás alapjait.
Azok a tükrök, amiket Velencében készítettek, két dolog miatt válhattak ilyen híressé: egyrészt az üveggyártás műhelyeiben felhalmozott, és beléjük helyezett művészi szaktudás, másrészt a magas minőség miatt (de nézzük csak meg ezt a Velencéről készült képet:nem ugyanez néz vissza ránk egy ott készült tükör formavilágából?).
Szóba került már a muránói üveg kapcsán, de a tükörcsiszoló mesterekre is igaz volt, hogy titkos mesterségbeli praktikáik miatt csak fővesztés terhe mellett hagyhatták volna el hazájukat, ennek ellenére a XVII. század közepére London és Párizs palotáiban szintén találunk hasonlóan grandiózus alkotásokat.
Ha vetünk egy pillantást ezekre a remekekre, nyilván szembetűnő, hogy a velencei tükrök szépsége felülmúlja a tükörrel, mint tárggyal szemben támasztott elvárásainkat: mondhatjuk azt is, hogy a funkción túlmutató markáns díszítettség tulajdonképpen a védjegye ezeknek a fazettázott, csiszolt, maratott díszekkel ellátott műveknek.
Az autentikus velencei tükröket ügyesen elhelyezett fémcsavarokkal összetartott, értékes, elegáns keretdíszei teszik igazán különlegessé, és itt jön be képbe a menyasszonyos hasonlat... számomra tényleg olyanok.
Feldíszített, valahaszép nők, akik hétpecsétes titokként őrzik szűziességüket... de akik a sors különös fordulatai miatt nem kelhettek egybe választottjukkal.
Tökéletes fény, káprázatos forma, lélegzetelállító pompa, csikorgó könyökhajlatokkal.
(A modern kori elvárásoknak megfelelően természetesen ma már több színárnyalatban (kék, vörös, fekete stb.) is kaphatóak...de jó mélyen bele kell nyúlnia a zsebébe annak, akik egy ilyen díszt szeretne az otthonába.)
A kortárs üvegművészettel foglalkozó posztok sorában ma egy olyan sorozat következik, ami nálam azonnal, de mán: szerelem első látásra (és egy ilyen érzést gyakorlatilag lehetetlen megmagyarázni)
Ő maga a Vajdaságban, a Tisza mellett fekvő Adán született... Belgrádban diplomázott... majd jött sok-sok munkával és tapasztalattal teli év... míg élete 1995-ben nagy fordulatot vett, és kiköltözött Ausztráliába (azóta is ott él, alkot, és láthatjátok miket!).
Amúgy is odavagyok az apró részletekben is kidolgozott alkotásokért, mint például Emma munkái is: élet-csend és parázs-nyugalom, pillanat-fagyottság és holtomiglan-holtodiglan megfejthetetlen összefüggése lakik bennük...
...mint amikor rájössz, hogy a villám vakuerezete, a fa folytonövő gyökere, az életet szállító érrendszer és a folyók kanyargó hálózata ugyanabból a teremtő mozdulatból indult.
Egy saját maga által kifejlesztett technikával, az "aquarelle"-lel dolgozik: olvaszt, hajtogat és rétegez, majd újra ugyanezek... létrehozva ezt a sajátos, tiszta üvegben úszó, mozaikos, fátyolszerű, 3D-s képi világot...
...mérföldköveknek nevezett tömbjei saját életéből merített ihlet-kockák...
...hosszúkás obeliszkjei a színek borotvaéles ünneplése.
...és emelte mindez Őt magát is a nemzetközi szinten ismert művészek közé: szóló- és csoportos kiállításai voltak Ausztráliában, Jugoszláviában, Svédországban, Németországban, Csehországban, Belgiumban és az Egyesült Államokban is (és írnom sem kell, hogy számos múzeum jegyez saját darabokat tőle).
Gondolom már kicsit uncsi, hogy néha mesékkel hozakodom elő, de ma valahogy a kezembe akadt Mosonyi Alíz: Boltosmesék-je (amit vagy tizeniksz éve részletekben leközölt a Magyar Narancs, én meg annyira bírtam mindet, hogy sorban kivagdostam őket az újság minden számából, és eltettem emlékbe)...jöjjön ebből 3 mese... aztán pedig egy jó kis Björk remix Reyn Ouwehand-től (ami az utóbbi napok egyik legjobb zenei élménye volt számomra. nagyon ott van:)
A Rózsaujjú Tündér Boltja
A Rózsaujjú Tündér Boltjába betévedt egy szegény vándor.
- Egyen rózsát! Igyon hajnali harmatot! - mondta neki a Rózsaujjú Tündér.
Megevett hat tányér rózsát, megivott hat liter harmatot a vándor, megtörülte a bajuszát, kiment az ajtón, azt se mondta, jó napot.
- De szép bajszos ember! Sose felejtem el! - gondolta a Rózsaujjú Tündér.
- Hanem azért a tányért mégiscsak utánavágom. Meg még a poharat is!
A Szerelemcsütörtök Boltja
A Szerelemcsütörtök Boltjába beszaladnak a vevők csütörtökön:
- Ez hát a szerelem? - kérdezik.
- Ez hát - mondja a boltos.
- Nem tévesztette el a naptárt?
- Nem hát - mondja a boltos.
Életrevaló Fánkok Boltja
Az Életrevaló Fánkok Boltjában lélekszitán léleklisztet szitál a pék, abból süti a fánkot. Hanem a cukrot hol elfelejti, hol nem, hol tesz bele, hol nem. Jönnek a vevők, kérdezik:
- Keserű fánk az élet? Vagy édes?
- Én azt honnan tudhatnám - mondja a pék.
- Meg kell venni, meg kell enni. Abból megtudhatják.
Évazsuzsanna:
Amikor 12 éve Athénban megláttam a futó üvegszobrát, nagyon megtetszett, de nem volt módom lefényk... (2015.02.01. 14:26)A futó
Világossy István:
Ágnesnek azóta már sikerült behoznia lemaradását, és így most már mi mindanyian megcsodálhatjuk sz... (2014.11.17. 20:35)Nimfák kelyhei
seprek:
A cikk nekem is tetszik, gratulálok hozzá, sajnos egy hiba becsúszott a fényképeknél : Tony Curtis... (2013.07.24. 09:05)Mátészalka - Let there be light
A blog szerzője: Kópis Benedek 