3 hozzászólás
Mexikóváros szívében áll az El Gran Hotel de la Ciudad de México, mai poszt ennek a- kis ékszerdobozként is emlegetett szállodának a - tetőkupolájáról szól.
Ámuljunk csak és bámuljunk, némi kárpótlás is ez mindazoknak, akik az utóbbi idők víztiszta színvilágú posztjai miatt nélkülözniük kellett a színek kavalkádját.
Itt van minden, sőt, még annál több is.
Az egykori kereskedelmi központként üzemelő épületet 1908-ban építették, és abban mindenképp unikum, hogy ez Mexikó első szecessziós enteriőrrel rendelkező épülete (bár kívülről egyértelműen neoklasszicista) a helyi kulturális örökség-listában ofkorsz méltán szerepel is...
... és az akkor idehívott Jaques Graber gondoskodott is róla, hogy kezenyomával egy életre beírja magát (és a hotelt is) az építészet történetébe.
Graber a franciaországi Nancy-iskola egyik alapító tagja volt (Emile Gallé és sok más művésszel együtt), céljuk az volt, hogy olyan dekoratív bútorokat, hómdekor elemeket készítsenek, amelyek természetből vett inspiráción alapultak (ami tulajdonképpen egyet jelentett az akkor kibontakozó szecesszió jelentésével)
Munkásságuk nyomán számos florális témájú lámpa, ólomüveg ablak, kerámia és bútor jött létre... és elérkeztünk mai poszt szereplőjéhez is: a hotel ólomüveg mennyezetéhez. (ahol, amint látni fogjuk annyira jól sikerült a francia hatás, hogy a az előcsarnokban állva akár azt is elfelejthetnénk, hogy Mexikóban vagyunk.)
Virágmező burjánzik a tartóoszlopokból kiindulva a mennyezet kisebb kupolái felé, ahol hármas rózsaablakszerű fókuszt hoznak létre...
..giccsről szó sem lehet: a kékek és sárgák domináns halvány derengése miatt az egész előkelően visszafogott, elegáns....és csak úgy árad belőle a történelem.
(A mintában helyenként felbukkanó "CM" az épület egykori funkciójára utal, jelentése "centro mercantil".)
Az előcsarnok tetejét uraló szecessziós ragyogás lélegzetelállítóan gyönyörű.
Az összképet a mesterien kimunkált sárgaréz liftház (igen, olyan elhúzós-rácsos-ajtós), és az emeletek korlátját alkotó kovácsoltvas indák teszik még teljesebbé.
A negyediken található reggelizőterasz és étterem egyenesen a Zócalo-ra, Mexikóváros központi terére néz.
(filmes utalás, hogy itt forgatták a timothydaltonos James Bond-filmben (a License to kill-ben) szereplő El Presidente Hotel belső jeleneteit. De szerintem bármelyik múltszázad eleji romantikus filmhez tökéletes helyszín lenne.)
Ha tetszett a bejegyzés, gyere, csatlakozz az Apád nem volt üveges! blog Facebookos klubjához.
Ezt megteheted ide kattintva.
Fotók innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen és innen.
A blog szerzője: Kópis Benedek 