Immaculate collection:

Nincs mit szépíteni, hétfőn újraindul a december közepén-végén leállított mókuskerék...
...így én sem csillivilli alkotásokat választottam a mai poszthoz: lépjünk be egy piszkos-rózsaszín világba.
 
Az 1964-ben, Mulheim-Ruhr-ban, Németországban született Sibylle Peretti szobrászatot és festészetet tanult a kölni képzőn - igaz előtte belekóstolt már az üvegműveskedésbe is -, így nem csoda, hogy végülis nem tette le a garast egyik vagy másik mellett sem: munkái szinte kivétel nélkül üveg, és egyéb technikák, anyagok mixe.
 
1992 óta két helyszín meghatározó az életében: az év egy részét Kölnben tölti, másik részében pedig a párás New Orleans az otthona.
 
Intim, zavaró, bensőséges, gyönyörű, ijesztő... ilyen, és ehhez hasonló érzéseket kelthetnek munkái, amelyek egy számunkra, felnőttek számára még talán ismerős, de mindenképpen homályosan megkopott világról szólnak: a sokszor vad, kegyetlen, de egyben lágy, csendes, rejtélyes gyermeki világról.
 
Emlékszem az első pillanatra, amikor először ébredtem öntudatra egy napos délután: amikor felfogtam, hogy én egy külön, saját világban élek, és hogy ezen belül mindenki másnak van egy ilyenje.
 
Addig maradt a jótékony, körteillatú, pitypangsárga, nyáron mezítlábas, térdlehorzsolós varázsvilág, egy másik univerzum...
 
...ahol az történik, amit én, és csakis én szeretnék, amit elképzelek, és ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy nekem jó, majd én azt átvarázsolom.
 
Álmok és valóság közti határmezsgyén, egy féligtündérmesében éltünk gyermekként...igen. ahol a cserebogár lábára kötött cérna akár el is bírt volna, ha nagyon akarom.
 
Közben sok szótlan szemlélődés; titkos nyelv kialakítása a házkörüli virágokkal és állatkákkal; időtlen, ártatlan ábrándozás... és a háttérben meghúzódó valóság, ami szürke vonalakat húzott a rózsaszín világba.
 
Van zene is: Four Tet - Slow Jam:

..és hogy ne vegyük azért annyira komolyan magunkat, jöjjön egy igazán idegesítően primitív animáció, ami azóta sem megy ki a fejemből, mióta láttam... mondjuk együtt: kendi-máuntn :)

Fotók innen, innen, innen, innen meg innen.

 



Egy designlámpa-válogatással zárom a 2009-es évet ill. köszöntöm 2010-et.
 
Minden kedves olvasómnak kívánom, hogy a következő esztendőben kerüljön több "fény" az életébe:
 
sok jó inspirációt azoknak, akik alkotnak;
 
több örömöt azoknak, akiknek ebből kevesebb jutott 2009-ben;
 
építő jellegű, sikeres találkozásokat, akik úgy érzik, egyedül vannak...
 
...de mindenekelőtt: csak egészség legyen!
:)
 
Edison csillár

Mega Bulb mennyezeti lámpa

Dear Ingo mennyezeti lámpa

Owl mennyezeti lámpa

"Le Chateau" drótlámpák

Tollas mennyezeti lámpa


Lua

Uszadékfa lámpa

Aqua lámpák

Aurora fújtüveg lámpák

Hope mennyezeti lámpa

DNS lámpa

Ecliptika

Bety

Brave New World állólámpa

Not a lamp lámpa

Első képen Jose Esteves Black egg lámpája látható.




süti beállítások módosítása