Immaculate collection:

Kezdő kép láttán megvan valamelyik érzés a következők közül?
Szívdobogás-csinálás?
Tenyérizzadás-elkezdés?
Vérnyomás-felmenés?
Húz a mélység-érzés?
Szédülés?
...vagy mindez együtt?
 
Ma gonosz kedvemben vagyok, így mielőtt belecsapnánk a téma kifejtésébe, ágyazzunk meg neki pár képpel, meg videóval:
 

 

A köznyelv tériszonynak nevezi, de valójában az akrofóbiáról van szó, ami a magas helyektől, magasságtól való rettegést jelenti.
A nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar mintájára: nem minden tériszony akrofóbia, de minden akrofóbiás tériszonyos, ui. a tériszony (vagyis agorafóbia) egy gyűjtőnév, ahová azok a fóbiák tartoznak, amelyek valamilyen térrel kapcsolatos iszonyról szólnak.
 
Építészek külön, nüansznyi attrakcióként szívesen alkalmazzák magas lakóházak, irodák építése kapcsán (sőt, magánházakban is van rá igény), ha a szokásos látványon túl, mondjuk egy biztonsági üveggel ellátott erkélyt, hidat, pallót, üvegliftet terveznek az épületbe... és ember legyen a talpán, akiben ne indítana meg valamilyen érzelmi reakciót, ha ezeket élőben is.megtapasztalja.
 
Az ilyenkor lejátszódó pszichés folyamatok egyébként valamilyen szinten teljesen rendben is vannak, hiszen a túlélésünket, az életben maradásunkat segítik, ha ésszerű keretek között ilyesmiket érzünk.
Fóbia az, ha ezek extrém mértékben jelentkeznek, az adott szituációban a személy ledermed, mintegy önmagát is akadályozva abban, hogy magát a helyzetből kimentse... ill. ha már maga a gondolat, egy kép is képes előhozni az első pár sorban leírt tüneteket.
 
(Az akrofóbiás egyébként olyan hétköznapi szituációktól is képes reboot-állapotba keveredni, ha székre állva be kell csavarni egy körtét, meg kell igazítani a függönyt vagy ikszedik emelet gangján végig kell menni.)
 
Szinte az összes fóbia tinikorban alakul ki (egész pici gyerekeknél egyszerűen nincs ilyen), ami azt jelenti, hogy tanult viselkedésről beszélünk, és a legtöbb rejtett is marad addig, míg valaki bele nem csöppen egy olyan szituációba, ami kiváltja, előhozza.
 
A múltkor írt színtévesztős posztban leírtam azokat a foglalkozásokat, amelyeknél kizáró ok lehet annak megléte (nyílván, a magyar ember leleményes, így egy csomóan dolgoznak mégis azokban a szakmákban, ahol elvileg nem dolgozhatnának), de ebben az esetben tulajdonképpen nincs ilyen, mivel az alany képtelen lesz olyan szakmában tevékenykedni, ahol a tériszonya előjöhet (ács, tetőfedő, kéményseprő, stewardess, ablakmosó, kőműves stb.).

Azok számára, akik akrofóbiásak, és szeretnének kigyógyulni belőle, van egy jó és egy rossz hírem:
A jó hír, hogy gyógyítható.
A rossz, hogy sikeresen csak kognitív viselkedésterápia segítségével, ami azt jelenti, hogy a terápia részeként az irracionális félelmet keltő körülménnyel való ismételt találkozás szükséges hozzá (természetesen a terapeuta felügyelete mellett), így idővel csökken, vagy megszűnik a tanult izgalmi reakció.
 
Szerencsére ez ma már multimédiás módszerekkel, egy 3D-ben létrehozott virtuális világgal is segíthető (pl. Maya), ahol az avatárod segít szembenézni egy túl meredek mozgólépcsővel vagy erkély-jelenettel.
Magyarországon például a Veszprémi Egyetemen Képfeldolgozás és Neuroszámítógépek Szín és Multimédia Laboratóriumában lassan egy évtizede foglalkoznak speciális igényekre fejlesztett multimédiás oktató és rehabilitációs szoftverek és virtuális világok fejlesztésével.
 
Végezetül, tudom, gáz, hogy ezen én most mosolygok, de itt van még pár nagyon vicces (bizarr?) fóbia:
 
Kozmikofóbia - a csillagos ég látványa miatt felmerülő gondolatoktól és érzésektől (magány, végtelenség, üresség) való rettegés
Erotofóbia - a szerelem fizikai részétől, vagy az arról való társalgástól való félelem.
Hexakosioihexekontahexafóbia - a 666-os számtól való félelem.
Kuloulrofóbia - bohócoktól való félelem
Nomofóbia - félelem hordozható telefonnal való elérhetőség hiányától.
Paraszkavedekatriafóbia, Paraszkevidekatriafóbia, Friggatriszkaidekafóbia - félelem a 13-ikától amikor az péntek
Peladofóbia - félelem a kopasz emberektől
Tafofóbia - a sírtól és élve eltemetéstől való rettegés
Dextrofóbia: félelem a test jobb oldalán lévő dolgoktól
Ephebifóbia: rettegés a tinédzserektől
Pupafóbia: félelem a játék babáktól
 
Fóbiák listája a Wikin.
 


Következzen az év első igazi retinastimuláló posztja itt a blogon, ahogy szoktam, irdatlansok képpel...
...és ki más jöhetne számításba egy ilyen nyamvadtszürke napon, mint Gabriel Loire egyik ikonikus alkotása, a Symphonic Sculpture.
 
Az általa oly gyakran használt technika (melynek egyik úttörője és mestere volt), a pate-de-verre (vagy fordíthatnánk "üvegpasztának" is), amikor az üvegszilánkok egy masszában, mintában elrendezve kerülnek kiégetésre a kemencében (e technika továbbgondolása valahol Fekete Zsuzsanna üvegbetonja is), tehát ez nem ólomüveg, hiszen a kompozíciót összetartó anyag nem ólom.
 
Loire színes üveggel kapcsolatos munka-filozófiájában meg is fogalmazza, miért ezt a technikát részesítette előnyben - egy 1987-es interjúban olvasható -, miszerint soha nem az a lényeg, mi a kompozíció mondanivalója, mint inkább az az érzéshullám, amit a szemlélő elárasztja a mű megtekintése közben.
 
A mai bejegyzésnek szentelt mű Japánban található, a Fuji-Hakone Nemzeti Parkban, a Hakone Open Air Múzeumban.
 
Maga a múzeum 1969-ben, Japán első szabadtéri kortárs múzeumként nyitotta meg kapuit.
A festői tájban található, mintegy 70.000 nm-nyi gondosan ápolt parkban több száz szobrot (köztük két világhírű kollekciót (Henry Moore és Picasso)) helyeztek el, mondhatni a japán emberek és a nyugati művészet igazi találkozási pontja ez.
 
 
(de ne gondoljuk, hogy a helyszínen hatalmas Húúú!-zás meg Aztá!-zást hallhatunk, hisz ez a fajta viselkedés elég távol áll a japán mentalitástól.)
 
Loire, ezt a munkáját 1974-ben készítette (Nobutaka Shikanai-val és Atsushi Imoto-val együtt).
A torony 18 méter magas, és a tablót belülről egy belső csigalépcsőn keresztül lehet megcsodálni,
amelyen át egy tetőteraszra érkezünk, ahonnan a környező tájat is megcsodálhatjuk.
 
A gyönyörű tájtól, és a sok-sok kortárs alkotás adta felütéstől feltöltekezve értékelhető igazán a színes üveghenger csöndes szimfóniája.
A mű élő példája a mester alkotási elképzeléseinek: kevés kötött minta, annál több absztrakt asszociációk sorozata az egész, helyenként felbukkanó konkrét elemekkel (egy-egy szem, alak vagy állat-forma)...de valójában olyan az egész, mintha egy hatalmas kaleidoszkópba sétálna be az ember...
...és ki ne akarna?
 
...végső bónusz: a sétafikálásban megfáradt lábaidat egy helyi hőforrás vizét magábaterelő lábáztatóban pihentetheted meg:)
Zseniális!
 
Két, a helyszínen készült videó:

 

Stained Glass Tower from UP13 on Vimeo.

Fotók innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen meg innen.




süti beállítások módosítása