Most egy csodálatos, spirituális, megható és lenyûgözô vizuális meditációra indulunk.

Víz, emberek, kapcsolatok, bálnák, elefántok, mélység, sivatag, tisztelet, élet, gepárdok...

Mindez Gregory Colbert kanadai fotós megdöbbentô erejû képein és filmjeiben.

A szépiaszínek keltette rezgésszámra tudatosan kell hangolódni, próbálj most kicsit belül elcsendesedni, hogy a túl szép fenségessé, költôivé, egyetlen, hosszantartó ritmussá válhasson.

Poszt végén 3 részlet a filmjeibôl, képnézegetéshez pl. elsôt ajánlatos elindítani.

"Jan elhallgatott. Egy másodpercig még keresgélte a szavakat, de aztán becsukta a szemét, hogy vissza tudja nyerni önuralmát. Itt már nem volt helye se félelemnek, se rettenetnek: az volt a kötelessége, hogy közvetítsen - tartozott vele az embernek, s tartozott vele Karellennek.
Lassan, mitha álomból ébredne, újra beszélni kezdett:
- Az épület körülöttem... a föld... a hegyek... minden olyan, mint az üveg... átlátok rajtuk. Felbomlik a Föld... szinte már nincs is súlyom. Igazad volt... most hagytak föl a játszadozással.
 Már csak pillanatok vannak hátra. Úgy tûnnek el a hegyek, mint a füstfoszlányok. Isten veletek, Karellen, Rashaverak... sajnállak benneteket. Bár nem értettem, de láttam, mivé váét a fajom. Minden, amit valaha értettünk, fölszállt a csillagok közé. Talán ezt próbálták szavakba foglalni a régi vallások. Csak éppen félreértették az egészet: rettentô fontosnak tartották az embert, holott mi csak egyetlen faj vagyunk - ti tudjátok, hány között? Most azonban valami olyasmi lett belôlünk, amivé ti sohasem válhattok.
 Most tûnnek el a folyók. Pedig az égen nincs semmi változás. Alig kapok levegôt. Furcsa, hogy a Hold még mindig itt fénylik feletem. Örülök, hogy meghagyták, de mostantól nagyon egyedül lesz...
 A fény! Alólam... a Föld belsejébôl sugárzik fölfelé... át a kôrétegeken, a talajon, mindenen... már úgy ragyog, hogy szinte elvakít...
A Föld magja egy néma fényrázkódással kiokádta felhalmozott energiáit. A gravitációs hullámoknak rövid idôbe tellett, míg keresztül-kasul beszálguldották a Naprendszert, éppen csak megbolygatva kicsit az égitestek körpályáját...
 A Földbôl nem maradt semmi. Anyagának legutolsó atomjain is ôk vitorláztak el. Ez táplálta ôket átváltozásuk viharos pillanataiban, ahogy a Nap felé kapaszkodó növényt táplálja a magba zárt élelem."

részlet
Arthur C. Clarke - A gyermekkor vége
Móra Ferenc Könyvkiadó, 1990

Zenemeg: Extrawert - 8000

Extrawelt - 8000 by Noneilm

Üvegmeg: Jack Stroms
(már késôn vettem észre, hogy én valójában Tolan Sand üvegeit szerettem volna ide betenni... na mindegy... akkor comin soon Colorful sparks 2.)