4 hozzászólás
Egy vallomással kell kezdenem: nem szeretem a cirkuszt...a cirkuszi mutatványokat.
Vidéken gyerekeskedtem, és az arra járó vándorcirkuszok engem (kortársaimmal ellentétben) mindig mérhetetlenül lehangoltak.
A ketrecben tartott kivénhedt, megfélemlített vadállatok... a tollasfejdíszes ló tetején egyensúlyozó kopottszőrű majmocska... és a lengőtrapézon csüngő nő erős sminkben, futó harisnyában... na, ezek nekem valahogy sosem jöttek be.
Mai poszthoz David Bennett bronz-fújtüveg-kombós szobrait választottam...
...újra és újra nézem őket... lendül a láb, a kéz, a gerinc megfeszül.
Mégis ott a nemszeretem-gombóc a torkomban, és valahogy a választott színek csak felverik a képzeletbeli porond fűrészporát.
Ja, és itt van ez a mérhetetlen csillár.
Ami sok, az sok.
...vagy akkor miért írok olyan dolgokról, amielyek nem tetszenek?... mert nektek hátha.
A blog szerzője: Kópis Benedek 