Az egyik vesszőparipám annak hangoztatása, hogy egy üvegművész utazzon sokat, vegyen részt külföldi kurzusokon, kapcsolódjon be a nemzetközi áramlatokba.


Kicsi ez az ország, ha valaki itthon szeretne üvegművesként megélni, sokat kell érte tennie.

A külföldi kapcsolatokkal nem csak a nevét, alkotásait ismerhetik meg minél többen, de annál több szakmai tapasztalatot is szerez.

Új technikákkal ismerkedik vagy a már megtanultakat kamatoztatja, csiszolgatja tovább egy másfajta nézőpontból.


Ezek a tapasztalatok mind-mind hozzáadódnak a már meglévőkhöz, elveszni semmi nem fog, csak gazdagodni.


A mai bejegyzés alkotója is hasonló utakat jár be:

Ben Dombey is körbeutazta a világot, hogy a legkülönbözőbb technikákat tanulmányozza, Isztambultól kezdve, Velencén keresztül, Észak-Amerika legérdekesebb iskoláiig.

Saját hitvallása - amelyen keresztül alkotásai is jobban érthetőbbé válnak - is az, hogy figyeljünk az élet adta tapasztalatokra, melyek rétegenként adódnak hozzá meglévő tudásunkhoz.

Egyes rétegek gyengék, és halványak, mások erősek, színesek, mások tükröződnek, roncsoltak, simák vagy éppen zárványt fognak közre.

Aki alkot, minden egyes darabbal magán is alakít, nem lesz már soha olyan, mint a tárgy elkészítése előtt.

Ben druszám jelenleg New Orleans-ban él, tanít és alkot.

Zenemeg:

The Temper Trap-'Science of fear'-Rockdaworld Remix by Rock Da World