Essünk túl először a technikaórai részleteken:

A maratás során a sav hatására az üveg felületén kristályok képződnek, melyek az üvegre nem tapadnak rá, csupán az alattuk lévő üvegfelületet védik a sav további oldóhatása ellen. Lemosásuk után számtalan egyenetlenség keletkezik, ami mikroszkópikusan nézve szemcsés, fényt szóró felületet eredményez, az ún. selyemhomályos üveget.

Jelen poszt inkább a művészi vonallal foglalkozik - és nem a gyárakból futószalagon kitermelt tucatmintás darabokkal -  amely úgy tűnik, mintha méltatlanul került volna parkolópályára.

Manapság nagyritkán egy-egy nagypolgári lakásban, közintézményben, kvházak kirakatán, és hoppá, kriptákban találkozhatunk velük...

pedig...

...inverz mintavilágával nagyvonalú, hűvösen selymes tapintású, elegáns, mégis megközelíthetetlen szűziességű, és unokatestvérével, a homokfúvott üveggel ellentétben, könnyen tisztítható (remekül kivédve a 7 és 11 év közötti gyerekek maszatos ujjnyomait).

Valami nagy-nagy megújhodás kellene.

Leginkább talán úgy, ha végre levetkőzné kriptoid-ógörögös-klasszicista mintavilágát, és többet merítene akár a film noir, akár a Banksy-hez hasonló garffity-sek, akár mai fiatalok életterében jobban jelen lévő fali matricák képi világából...

..vagy ezzel most elspoilerkedtem a tuti-biznisz ötletemet? :)